A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1915-1916. iskolai évről

Iskolai tudósítások - K) A jövő tanév megkezdésére vonatkozó tudósítás

108 — Azon tanulók, kik csak egy tantárgyból nyerlek elégtelen osztályzatot, minden kérvényezés nélkül bocsánatnak javító vizsgálatra, föltéve, hogy a magaviseletből sem kevésbbé szabályszerű, sem rossz osztályzatot nem nyertek. Utóbbiak, valamim a két tantárgyból bukott tanulók csakis fontos okok alap­ján folyamodhatnak javító vizsgálati engedélyért a felsőbb tanügyi hatósághoz. A javító vizsgálat iránti kérvények 1 koronás bélyeggel ellátva s az iskolai bizonyítvánnyal felszerelve julius hó 3.-ig adandók be az igazgatósághoz. A később beadott vagy pedig az igazgatóság elkerülésével beküldött kérvények figyelembe nem vétetnek. A szóbeli javító és pótló vizsgálatok napjául az I—III. osztálybeliek számára folyó évi augusztus 30,-ika, a többi oszt. tanulók számára pedig augusztus hó 31.-ike tűzetik ki. Azon tanulók, kik kettőnél több tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, az 1883. XXX. t.-c. II. §-a szerint javító vizsgálatra egyáltalán nem bocsát­hatók. A felvételi vizsgálatok Írásbeli része szintén augusztus 30.-án, szóbeli része pedig augusztus 31-én tartatik meg. Az ezen vizsgálatokra való­jelentkezés az igazgatóságnál a szükséges okiratokkal augusztus hó 29.-én délelőtt 10 — 12 óra között történik. Magánvizsgálatok rendszerint a tan­év végén tartatnak ; a tanév elején ily vizsgálat csakis fontos okok esetén s külön engedély alapján tehető. A vizsgálatra az összes készített rajzok és Írásbeli dolgozatok elhozandók, s a kath. tanulóknak arról, hogy a vallástant egyházi férfiú vezetése mellett tanulták és a kötelező vallás- gyakorlatokon részt vettek, igazolványt kell felmutatni. A magánvizsgálat díja 80 korona. Az 1916—17. tanév elején tartandó rendkívüli magán- vizsgálatok idejéül a vizsgálat írásbeli részére szeptember 4.-ike, szóbeli részére pedig szeptember 5.-ike tűzetik ki. Az ezen vizsgálatokra való jelentkezés az igazgatóságnál szept. 3.-án délelőtt 10—12 óráig történik. Külföldi, továbbá horvát-szlavonországi középiskolákból vagy ezek­nek megfelelő intézetekből átlépni akaró tanulóknak felvételi engedélyért a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz kell folyamodni, s az illetők felvételi vizsgálatot tartoznak tenni. A gimnázium-, polgári iskola, vagy más egyéb intézetből átlépni akaró tanulók szintén felvételi vizsgálat alapján vétetnek fel, mely vizs­gálatnak az átlépni kívánó tanuló végzett tanulmányai s a reáliskola tantervi különbözetére kell kiterjednie. Ha azonban valamely tanulónak legutóbbi iskolai bizonyítványában kevésbbé szabályszerű viseleti jegye van, nem vétetik fel. A felvételi vizsgálat dija 20 korona, mely a vizsgálat megkezdése előtt fizetendő le, s ugyanakkor az összes előző évi középiksolai bizonyít­ványok bemutatandók. A középiskolai törvény értelmében a reáliskolai érettségi bizonyít­vány a műegyetemre, a tudományegyetem mathematikai és természet- tudományi karára s a tanárképző intézet ugyanazon szakosztályára, végül a bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiákra való felvételre jogosít. Azon tanulók azonban, kik a reáliskolai érettségi vizsgálatot letették s a reáliskola négy latin nyelvi tanfolyamát elvégezték, a latin nyelvből kiegészítő érettségi vizsgálatra bocsáthatók, melynek kiállása után az egyetemnek jogi és orvosi karára is bi iratkozhatnak. A latin nyelvnek díjtalan tanításával a nagym. minisztérium módot akar a reálsikolai tanulóknak nyújtani, hogy akik a tudomány egyetemre készülnek, a latin nyelvből a reáliskolában legalább annyit sajátítsanak

Next

/
Thumbnails
Contents