A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1912-1913. tanévről
Iskolai tudósítások - E) Adatok az 1912/13. iskolai év történetéhez
- 45 — Ápoltuk növendékeink nemes ambícióját és önérzetét, de e mellett megköveteltük a szerény és illedelmes magatartást, az egymás iránti előzékenységet, mint a valóban művelt lélek és nemes szív megnyilatkozását. Gondot fordítottunk a tanórák előtt s azok között szükséges felügyeletre. Érintkezésben állottunk a szülőkkel, kosztadókkal s ha a szükség úgy kívánta, tapintattal ugyan, de a szükséges szigorral alkalmaztuk a fegyelmi eszközeket is, s a kellő szigor, éber figyelem és helyesen alkalmazott praeventiv eljárással teljesen kielégítő erkölcsi és fegyelmi állapotot sikerült elérnünk. Kirándulások. Az elméleti ismeretek kiégészítése céljából a tanári testület ez évben is nagy gondot fordított a tanulmányi kirándulásokra, így az I.A. osztály növendékeit DobosFerenc, tanár s az I. B. osztályúakat Lajos Ferenc, tanár, egy—egy földrajzi, az I. A., I. B. osztály tanulóit Bóna Jenő, tanár, egy-egy őszi és tavaszi, a II. A. és II. B. osztály növendékeit egy-egy őszi s két—két tavaszi, az V. és VI. osztály tanulóit pedig két—két őszi és két-két tavaszi kirándulásra, végül a VII. osztálybeli tanulókat a helybeli légszeszgyárba chemiai kirándulásra vezette. A VIII. osztály növendékei Horváth Viktor, tanár, vezetése mellett egy alkalommal megtekintették a helybeli villamostelep berendezését. Komócsy István, tanár, a IV. osztálybeli tanulókat három ízben a „Pécsi Püspöki Székes- egyházba“ vezette, hol szemléltető lythurgmi és művészettörténeti előadásban részesültek. Ezeken kívül Heuberger Bezső az egyes osztályokkal néhányszor testedző kirándulást tett s ezeken kívül hazánk fő- és székvárosának, továbbá Budapest—Lőcse—Kassának érintésével a Tátra- vidékére rendeztünk egy tanulságos tanulmányutat, melynek lefolyásáról azonban csakis a jövő tanév folyamán emlékezhetünk meg. Az 1911/12. tanév végén eszközölt aldunai kirándulást a jelen Értesítőben más helyen ismertetjük. Rajzkiállitás. A tanév folyamán készített rajzokból junius hó 22-én intézetünkben rajzkiállítást rendeztünk, mely alkalommal a közszemlére kitett szabadkézi és mértani rajzok szép tanúságot tettek növendékeinknek a rajzolásban elért ügyességéről és buzgalmáról. A szabadkézi rajzban különösen kitűntek: Füchsl Alfréd VII. és Hermáim József VIII. oszt. tanulók; kiválóbbak még : Beck József, Cseresnyés Géza, Hagenthurm Ede, Koppon János, Martincsevics László, Petrovics Vazul, Poszek Mihály, Ranga János és Vígan László III. A. oszt. tanulók ; Be- nischke Alfréd, Kovács János, Lukács László, Markóczy Alfonz, Petz Péter és Radocsay Győző III. B. oszt. tanulók; Barta Andor, Biró Lajos, Futó Ferenc, Haraszti Sándor, Stwertka György és Weldin Károly IV. A. oszt. tanulók; Balogh Gusztáv, Hirsch Károly, Kunder Antal, Müller Nándor, Plank József, Solti Gyula, Szászy Mátyás, Varga László, Win- klarek József IV. B. oszt. tanulók; Dormuth István, Endler Nándor, Kiss Ernő, Kner József, Krancz Károly, Nikell Jenő, Paunz Gyula, Rőh-