A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1911-1912. tanévről
Dr. Potoczky Lajos: Ibsen
17 Egyszer többek között valami művésztársaságban felköszöntötték, tréfás, majd komoly hangon dicsérve működését, törekvéseit. Ibsen udvarias válasz-köszöntő helyett csak ennyit mondott : „A beszéd ellen több szempontból kifogást lehetne tenni, de inkáhb nem is teszem meg észrevételeimet. “ Jellemző őszinteséggel írja egyszer Björnsonnak : „Érzem, meg van hennem az a hiba, hogy nem tudok az emberek szivéhez közelférkőzni, azokéhoz sem, akik előtt teljesen leleplezetlenü! kellene állnom. Mintha hamis, álalakban jelennék meg a társas érintkezésben, nem pedig igaz énem arcával, azért inkább elzárkózom.“ Élete utolsó éveiben szelidehb lett. Szellemszárnyai megbénultak. Mily mérhetetlen szenvedést jelenthetett ez számára ! — A kisértetek Oswaldja igy kiált fel : „Soha többé dolgozni nem tudni! Soha! Sémikor ! Halottnak lenni, mikor még él a test ! Oh, anyám, képzelhető-e szörnyűbb valami ? És a költő sorsa hat évig ez volt. Az uj évszázadban már nem dolgozhatott. 1900 márciusában érte először szélütés, de szívós természete sokáig vívódott a halállal. 1906. május havában szűnt meg élni 78. évében. Államköltségen rendezték temetését. Olt volt a király, a parlament, az ország előkelői és sok-sok idegen. Este a Peer Gynt-et adták, mint gyászelőadást. Sírja a christiániai megváltó-temetőben van, egy széles térségen. Egyedül nyugszik, kinek géniuszára az egyedülvalóság olyan jellemző. Nem szerette a cifraságot, sírja is egyszerű. Kedvelte a jelképeket, azért sírkövének egyetlen disze, az ő lényének igazán találó szimbóluma — egy kalapács. Olyan hatalmas egyéniség, mint Ibsen, nem szorítható bele valamely határozott irány kizárólagos keretei közé. Sőt nagyságáról talán mi sem tesz inkább tanúságot, mint az a körülmény, hogy sikerült neki legsajá- tabb énjét az egész emheriség közös érdekévé tenni s hogy gondolatainak, ösztönzéseinek óriási tömege mindenkiben más-más húrokat rezegtet meg. Norvégiában konzervatívnek, később radikálisnak tartották. Németországban naturalistának és socialistának tekintették. A franciák szemében nagy szimbolikus költőnek tűnik fel. Angliában ünnepük, mint nagy lélekelemzőt, de harcolnak ellene, mint materiálistával szemben. Drámáiban hiába keresünk hatásos külső cselekményt, mozgalmas csataképeket, izgató gyilkosságot. A lélekelemző dráma művelője ő, belső összeütközések, lelki folyamatok rajzát adja. Hősei nem félistenek, vagy királyok, sőt még csak nem is bukott grófok, hanem legnagyobbrészt szürke, kisvárosi emberek. Hol van az megírva — kérdi Maeterlink — hogy a színpadon rendkívüli, rémes cselekedeteknek kell lefolyniok ? A 2
