A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1911-1912. tanévről
Dr. Potoczky Lajos: Ibsen
14 Ha Nóra forrongásba hozta a lelkeket, még inkább ez az embervérből és sárból gyúrt darab, ahogy egy kritikusa annak idején nevezte volt. Ha Nórában kifogásolták a házastársak elválását, itt megláthatták a rettenetes együttélés gyümölcseit. Elsősorban a modern házasság kinövései ellen irányul a darab, amennyiben ez lelki vonzódás és becsülés nélkül köttetik érdekből és áldatlan, mert üzlet, hünöket nevelő, mert bűnöket eltakaró. Alvingné hazudott az oltár előtt, mikor kicsapongó férjéhez ment, hazudott akkor is, midőn családja szégyenét eltitkolta a világ és fia előtt. Bűnhődik házassága teljes boldogtalanságával és elveszti fiát, a testileg lelkileg terhelt, szánalmasan beteg Oswaldot, akin őrültség tünetei jelentkeznek s a napot kívánja anyjától, a napot kéri lélekbe markoló hangon, pihenéstelenül, az életöröm, a boldogság napját. A sötét kép nyers naturalista hiréhe kereste Ibsent. Németországon és Angliában betiltják a drámát, anothémát kiáltanak reá. — Az általános felzúdulás nem ingatta meg költőnket. Küzdés volt az ő légköre s egész jellemére világot vet, mikor így ír a barátjának : „Sturm und Wet ter habe ich immer geliebt“. Minél jobban támadták, annál inkább tartotta magát. „Meine Kräfte wachsen mit dem Grimm.“ A népgyülölő egyéniség-dráma, mint Nóra. Stockmann fürdőorvos szemei előtt az emberiség magasabb érdekei lebegnek, de ezek önző, kicsinyes érdekekbe ütköznek. Az éppen fellendülő norvég fürdő orvosa gyanús tífusz-betegedések oka után kuLatva, rájön, hogy a vizvezeték fertőző hatású. Felfedezése nagy örömmel tölti el, az érdekeltek azonban, fivére a polgármester, a fürdőigazgató, a háztulajdonosok és a helyi sajtó felzúdulnak ellene. Kifejti, micsoda következményekkel járna a baj elhallgatása, a polgárok azonban csak azt tudják, hogy az orvoslás óriási költségekkel járna s a fürdővendégeket teljesen elriasztva, a városka jövőjét tönkretenné. Stockmann szárnyaló érvelésére azzal válaszol a tömeg, hogy népgyűlölőnek mondja ki őt, aki a legszentebb kötelességét véli tel- jesiteni, akit a tudományos meggyőződés, szülővárosának igazi szeretete vezérelt. Belátja, hogy nem csupán a vízvezetéki csatornát, a társadalmat is ugyancsak meg kel ene tisztítani, dezinficiálni, hogy a régi, poshadt leifogások helyébe az igazság kristálytiszta vize áramolhassák. A csőcselékre nem számíthat ugyan, de azért nem csügged el, maga köré gyűjti néhány hívét, elhatározván, hogy iskolát alapit, ahol szabad előkelő embereket, úri lelkeket fog majd nevelni, kik új, erkölcsösebb nemzedék számára készíthetik elő a talajt. A befejezés nem minden irónia nélkül való s mintha a sociálizmusból, mint népboldogító tanból való kiábrándulást éreztetné. A vadkacsa erősen naturalistikus dráma. Nagy benne a pesszimizmus, emellett jelképes. Szerepel benne egy megsebesült, nyomorultan a padláson kosárban vergődő vadkacsa, melyre az öreg, hibbant eszű Ekdal szivet- lépő büszkeséggel jár vadászni. Magát mocsárba fúró, sebesült vadkacsához hasonló, továbbá az egész család. Akad azután egy kopó, mely szeretné
