A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről

Iskolai tudósítások - E) Adatok az 1910/11. iskolai év történetéhez

75 — Keszthelyt, Balatonfüredet, Siófok fürdőtelepet, Budapest szék- és főváros nevezetességeit, s ezen szép útról ifjaink hasznos ismeretekkel gazdagodva s nemzeti érzésben megerősödve tértek vissza a szülői otthonba. Céllövészet. Intézetünk VII. és VIII. osztályú növendékeinek a fegyver­gyakorlás- és céllövésben már az 1908 9. iskolai évben megkezdett kikép­zését és gyakorlását, tekintettel az önkéntesi év szolgálata előtt álló ifjúság érdekeire, nemkülönben a céllövészet honvédelmi szempontból való nagy fontosságára, a lefolyt tanévben is folytattuk, s hogy ifjaink e téren történt' kiképzésükről számot adhassanak, a m. kir. honvédség és cs. és kir. had­seregnek céllövő helyén május hó 27-én Manlicher-fegyverekkel céllövő versenyt tartottunk. A szép sikerrel végződő versenyen, melyen Beitsch József ezredes képviseletében Takács Sándor őrnagy jelent meg s az inté­zeti igazgatón kívül a tisztikar pár tagja s néhány intézeti tanár is jelen volt, a Pécsváros tek. tanácsa által e célra adományozott 25 korona s az intézeti igazgató által rendelkezésre bocsájtott szintén 25 korona jutalom­díjból a 20 korona első díjat Tepes Ferenc VIII., a 10 korona második dijat Schwabik Jenő VII. oszt. tanuló nyerte el. Ezeken kívül 5—5 korona díjat nyertek még: Gábor Jenő Vili., Lusztig Artúr VIII., Máthé Ödön VIII. s végül Zsabokrszky Jenő VII. osztályú tanulók. Ugyancsak az itt felsorolt tanulók közül az öt első nyertes növendék még a nm. honvédelmi minisztérium által e célra küldött egy-egy érmet is nyert. Elismeréssel jegyezzük itt fel, hogy Preusz Károly, m. kir. honvéd főhadnagy, ifjaink kiképzését most már két éven át nagy kitartással és buzgalommal vezette, miért is Pécsről való távozását őszintén sajnáljuk. Megnyugtat azonban az a tudat, hogy ifjaink öt már a céllövő versenyen is helyettesítő utódjában, Istvánffy József, főhadnagy, úrban is hasonló buzgalmú oktatót nyertek. Egészségi állapot. A lefolyt tanév egészségi állapota nagyon kedve­zőtlen volt; különösen a tél folyamán tanulóink tömegesen szenvedtek meghűlésből származó hurutos bántalmakban s a fellépett járványos beteg­ségekben ; fordult elő egy pár vörheny-eset s huzamosabb ideig tartó súlyosabb természetű betegség is, amelynek intézetünk egy derék növen­déke, Klein Győző IV. A. o. t., áldozatul is esett. A kedvezőtlen időjárásból szár­mazó betegségeket nem kerülhették el a tanári testület tagjai sem, akik közül szintén többen megbetegedtek. Szerencsére ezek a bajok túlnyomó részben csak múló természetűek voltak. A kedvezőtlen időjáráson kívül különben nagyon hátrányos volt úgy a tanárok, mint a tanulók egészségi állapotára az iskolai célra egyáltalán alkalmatlan s egy ily népes és virágzó állami intézethez épen nem méltó jelenlegi iskolai épület, melyből a jelentkező tanulók nem csak az alsó, de a helyiségek szűk volta miatt már a felsőbb osztályokból is kiszorulnak, s mely körülmény az új intézeti épület felépí­tését most már szintén égetően sürgőssé teszi. A pótló himlőoltásokat Dr. Tolnai Vilmos kerületi orvos október hóban végezte, az előírt szemvizsgálatokat pedig intézetünk orvosa és

Next

/
Thumbnails
Contents