A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről

Iskolai tudósítások - E) Adatok az 1910/11. iskolai év történetéhez

o ben nemcsak tanítani, de nevelni is kell. Azért a tanári testület az előirt tananyag sikeres elsajátítására fordított kitartó és buzgó munkásság mellett az ifjúság nemes érzelmeinek ápolását és jellemének oly irányban való fejlesztését, hogy abban a vallásos és erkölcsi érzés mindinkább megerő­södjék s az erény, tudomány és hazafiság szép összhangzata minél inkább megvalósíttassák, elsőrendű kötelességének ismerte. E végből gondoskodás történt arról, hogy a különböző vallású tanulók ne csak a szükséges hitoktatásban részesüljenek, de mivel az iskolában uralkodó hitélet a vallás- tanitáson kívül még a vallásos cselekmények buzgó gyakorlásában is meg­nyilatkozik, a felekezetűk által előírt vallásbeli kötelmeiknek is pontosan eleget tegyenek. A kath. tanulók vasár- és ünnepnapokon az egész tanév­ben szentmisét hallgattak s annak végeztével exhortációban vettek részt. A tanévben kivétel nélkül négyszer járultak a szent gyónáshoz és áldozáshoz, sőt akadtak számosán, akik ezen kötelező gyónás és áldozáson felül még több alkalommal is résztvettek ezen vallásos cselekményekben. Az izr. tanulók szintén tanári vezetés és felügyelet alatt szombati napokon vettek részt az istentiszteleteken, amidőn is többször vallásos, iskolai és társadalmi kötelességeiket fejtegető oktatásban részesültek. A többi hitfelekezetek tanárai szintén nagy buzgalommal igyekeztek tanítványaikban a vallásos és erkölcsi érzést fejleszteni és ébrentartani s ezen dicséretre méltó törekvésüket a tanári kar mindenkor a legnagyobb készséggel támogatta. A fegyelem, miként minden testület sikeres működésének, úgy az ifjúság előrehaladásának is főfeltételét képezi. Ugyanazért arra, hogy inaink­ban a rend és fegyelem szeretete mindinkább megerősödjék s az intéze­tünkben meghonosodott kiváló rend jövőre is fenntartassék, különös gondot fordítottunk. A vallásos és erkölcsi érzelmek ápolása és fejlesztése kétség­kívül nagyon jó hatással volt az intézeti fegyelem erősítésére, mindazonál­tal ezt még más módon is törekedtünk biztosítani. E végből, mint a jellem­képzés egyik eszközét, az ifjúságnak mindjárt a tanév elején kiosztottuk és megmagyaráztuk az iskolai rend- és fegyelmi szabályokat. Ennek megfele­lőig most is megköveteltük az előadási órákra való pontos és tiszta meg­jelenést, a mulasztott órák gyors igazolását, a könyvek, füzetek és egyéb tanszerek rendbentartását, az iskolai épület és bútorzat kímélését s a házi­rendet szabályozó intézkedések pontos betartását. Figyelemmel kisértük a tanulóknak iskolán kívül tanúsított viselkedését és életét s ily módon lel­kületűket lehetőleg megismervén, arra a szerzett tapasztalatokhoz képest majd közvetve, majd közvetlenül befolyást gyakorolni igyekeztünk. Ápoltuk növendékeink nemes ambícióját és önérzetét, de e mellett megköveteltük a szerény és illedelmes magatartást, az egymás iránti előzékenységet, mint a valóban művelt lélek és nemes szív megnyilatkozását. Gondot fordítottunk a vallás-erkölcsi motívumok érvényesítésére, a tananyagban rejlő ethikai mozzanatok kiaknázására, nemkülönben az egyes tanórák előtt és azok között szükséges felügyeletre, s a kellő szigor, éber figyelem s helyesen — 73 —

Next

/
Thumbnails
Contents