A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1910-1911. tanévről
Iskolai tudósítások - K) A jövő tanév megkezdésére vonatkozó utasítás
126 A tandíj 48 korona, mely két egyenlő részletben s mindenkor az iskolai félév kezdetén t. i. szeptember és február hóban előre fizetendő. Kevésbbé tehetős tanulók azt négy részletben is fizethetik. A tandíjmentességért a szülők csakis az esetben folyamodhatnak, ha szegénységüket egy éven belül kiállított hatósági bizonyítvánnyal igazolhatják és ha az illető tanulónak utolsó évről szóló iskolai bizonyítványa az előirt követelményeknek megfelelő. A tandíjmentességi kérvények az intézet igazgatóságánál szeptember, illetőleg február 15.-éig benyújtandók. Később érkező folyamodványok figyelembe nem vétetnek. Az első osztályba iratkozó tanulók az első félévben tandíjmentességet nem kaphatnak. Oly tanuló, aki az előírt tandíjrészletet az igazgató által közzétett határidőig le nem fizeti, a nagymélt. vallás- és közokt. minisztérium rendelete értelmében az intézetből kitiltandó, tekintet nélkül a mulasztást előidéző körülményre. Azon tanulók, kik csak egy tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, minden kérvényezés nélkül bocsáttatnak javító vizsgálatra, föltéve, hogy a magaviseletből sem kevésbbé szabályszerű, sem rossz osztályzatot nem nyertek. Utóbbiak, valamint a két tantárgyból bukóit tanulók csakis fontos okok alapján folyamodhatnak javító vizsgálatra való engedélyért a felsőbb tanügyi hatósághoz; ily tanulók a székesfehérvári tankerületi kir. főigazgatósághoz címzett s 1 koronás okmánybélyeggel ellátott kérvényüket — hozzá mellékelve iskolai bizonyítványukat — legkésőbb julius hó 5.-éig az itteni főreáliskola igazgatóságának szolgáltassák át. E határnapon túl, vagy közvetlen beadott kérvények nem fognak tekintetbe vétetni. A szóbeli javító és pótló vizsgálatok napjául az /—///. osztálybeliek számára folyó évi augusztus 30,-ika, a többi oszt. tanulók számára pedig augusztus hó 31.-ike tűzetik ki. Azon IV—VIII. osztályú tanulók, akik a nyelvek valamelyikéből, vagy pedig a mennyiségtanból kaptak elégtelen osztályzatot, ezen tárgyakból írásbeli vizsgálatot is tesznek, miért is ezen írásbeli vizsgálatra, mely a szóbeli vizsgálatot megelőző napon tartatik, az illető tanulóknak a szükséges írószerekkel ellátva, az igazgatóságnál az intézetben már aug. hó 30.-án reggeli l/->8 órakor jelentkezniük kell. Azon tanulók, kik kettőnél több tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, az 1883. XXX. t-c. II. §-a szerint javító vizsgálatra egyáltalán nem bocsáthatók. A felvételi vizsgálatok írásbeli része szintén augusztus 30.-án, szóbeli része pedig augusztus 31.-én tartatik meg. Az ezen vizsgálatokra való jelentkezés az igazgatóságnál a szükséges okiratokkal augusztus hó 28.-án délelőtt 10—12 óra között történik. Magánvizsgálatok rendszerint a tanév végén tartatnak ; a tanév elején ily vizsgálat csakis fontos okok esetén s külön engedély alapján tehető. A vizsgálatra az összes készített rajzok és írásbeli dolgozatok elhozandók s a kath. tanulóknak arról, hogy a vallástant egyházi férfú vezetése mellett tanulták és a kötelező vallásgyakorlatokon