A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1909-1910. tanévről
Vende Ernő: Széchenyi emlékezete
9 érezzük, mintha országunknak alapjai ismét inognának, mintha az épület falairól hullana a vakolat és a tető roskadoznék, omladoznék. Igen, kedves Barátaim, a Széchenyi Magyarországa ismét romlásnak indult, mert elhagytuk azt az utat, melyet Széchenyi követett, mert elpártoltunk azoktól az eszméktől, melyek annak idején Széchenyi magyarjait lelkesítették és vezették. Ma ismét visszaestünk abba a régi táblabirói politikába, hogy az ország minden hátramaradásáért a kormányt okoljuk, de mi nem dolgozunk semmit. Beszélünk sokat a hazáért, de nem teszünk érte. Széchenyi tevékeny életének eredménye megmutatta, hogy nem a hazafias frázisokban, hanem a hazafias tettekben van az igazi hazaszeretet. Nem üres lelkesedéssel, hanem tudással és önzetlen munkával lehet csak megmenteni a hazát. Kedves Barátaim ! Sokszor hallották már Önök e helyről, hogy a magyar ifjúság kezébe van letéve a magyar nemzet sorsa, jövője. Ne higyjék Önök, hogy ez frázis; nem Barátaim, ez a legszentebb valóság. Amilyen eszmények lelkesítik az ifjúságot, később a férfiakat, olyan lesz a társadalom, a nemzet. És ha az ifjúság magasabb eszmények nélkül szűkölködő, úgy elpusztul a nemzet: Ha dús sarjban nincs ifjulása, Elvész a nemzet, bárki lássa. Önök vannak tehát hivatva arra, hogy Széchenyi eszméit magukévá téve, azokat újra belevigyék a társadalomba és a mai kornak a hazafiságról alkotott hamis fogalmát megdöntve, a magyar társadalmat Széchenyi eszméi szerint átalakítsák. A költő azt mondja: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét...“ Igaza van a költőnek: Széchenyi nem halt meg. Azok az ünnepek, amelyeket ma, Széchenyi halála ötvenedik évfordulójának emlékére széles ez országban mindenfelé tartanak, midőn minden igaz magyar a hála és kegyelet érzésével gondol a cenki nagy halottra, ezek a mai ünnepek mutatják legjobban, hogy Széchenyi él. De Széchenyi ma már nem egy név, Széchenyi ma már egy szent eszme: a lángoló hazaszeretetnek, a rajongó faj szeretetnek, a közért, a nemzetért való áldozatkészségnek és önzetlen munkának eszméje. Széchenyit ünnepelni annyit tesz, mint Széchényi eszméit magasztalni. Ezeket az eszméket pedig csak úgy magasztalhatjuk a legnagyobb magyarhoz méltóan, ha Széchenyi eszméi előtt megnyitva lelkünket, azokat szívünkbe fogadjuk, azokat társadalmunkba átplántálva nemzetünk vezető eszméivé tesszük és e szent eszmék értelme szerint élünk és dolgozunk a nemzetért és a hazáért. Ha így ünnepeljük Széchenyi Istvánt, akkor nyugodtan tekinthetünk nemzetünk jövőjébe és férfias önérzettel mondhatjuk: „Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog és erő!“
