A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1908-1909. tanévről

Iskolai tudósítások - E) Adatok az 1908/9. tanév történetéhez

56 Szép ünnepélyt rendezett még intézetünk az 1848. évi április hó 11.-én szentesített törvények emlékezetére április hó 15.-én, amidőn az ezt megelő­zött istentisztelet után az intézeti énnekkar Kölcsey F. „Himnusz“-át, majd pedig Losonczy L. „Király himnusz“-át, az intézeti zenekar több egyveleget s az ének- és zenekar együttesen Hubert K.: „Fohász“-át adta elő nagy preci­zitással. Az ünnepi szép beszédet ez alkalommal Császár Gyula, tanár, mon­dotta, Kollin Fülöp Vili., oszt. tanuló, pedig egy alkalmi költeményt adott elő. A minden tekintetben sikerült s felemelő ünnepély az intézeti igazgatónak az ünnepély jelentőségét fejtegető beszédével nyert befejezést. RajzkiálHtás. Intézetünk növendékeinek a rajzban tanúsított szorgal­máról és ügyességéről szép bizonyságot szolgáltatott az intézeti helyiségek­ben folyó évi június hó 20.-án rendezett rajzkiállitás, amidőn tanulóink­nak a tanév folyamán készített szabadkézi és mértani rajzai kiállíttatván, az azok megítélésére hívatott egyének az elért szép eredmény felett elismeré­süknek több ízben adtak kifejezést. Szabadkézi rajzaikkal különösen kitűntek: Belius József, Belius Zoltán, Füchsel Alfréd, Kehi János, Láng István, Paunz János, Stefán Henrik, Tas Endre, Topos József a III. A. osztályból; Auguszt Lajos, Bánfai Ernő, Brucker Henrik, Csehi Nándor, Horváth Kamill, Kovács János, Tallós Győző a III. B. osztályból; Barakovics Gyula, Bortsch Miksa, Engert Ádám, Klein Kornél, Kondor László, Marton Gáspár, Mezei Nándor, Paunz Lajos a IV. A. osztályból; Banna György, Baumann Lajos, Friesz József, Hermann József, Lombos Ferenc, Perwein Sándor, Straka Vil­mos a IV. B. osztályból; Árvái József, Beck József, Engel Miklós, Fodor Pál, Friedszám László, Kovácsics Vince, Krámor József, Máté Miklós, Nagy­ági Károly, Paunz Tivadar, Szontag Jenő az V. osztályból; Ács Ferenc, Dobos László, Fodor Géza, Ftacsek Jenő, Jáki József, Scultéty János, Szilovics Károly, Tepes Ferenc a VI. osztályból; Biró Imre, Prohászka József, Szokola Jenő, Takáts József, Varga Gyula, Vörös József a VII. osztályból; Alpár Andor, Dollinger Imre, Heilmann János, Horváth Lajos, Kollin Frigyes, Veisz Lipót, Weltmann Andor a VIII. osztályból. Mértani rajzaikkal pedig: Dlusztus Dénes, Kertész László és Véber Antal az I. A. osztályból; Denke Dávid, Herbert János és Károlyi Károly az 1. B. osztályból; Feldmann Zoltán, Kondor István, Pernekker Mátyás és Weisz Imre a II. A. osztályból; Géczy József, Pap Jenő, Steinmann Frigyes és Vásárhelyi László a II. B. osz­tályból; Belius József, Belius Zoltán, Bodó Pál, Freytag Guidó, Füchsel Alfréd, Lang István, Paunz János, Tas Endre, Topos József, Vásárhelyi Gyula a III. A. osztályból; Barakovics Gyula, Engert Ádám, Mezei Nándor és Visy István a IV. A. osztályból; Banna György, Baumann Lajos és Hermann József a IV. B osztályból; Dobos László, Engel Pál, Máté Ödön és Scultéty János a VI. osztályból; Gáspár Antal és Szokola Jenő a VII. osztályból, végül Alpár Andor, Dollinger Imre és Heilmann János a VIII. osztályból. A tanári testület irodalmi és közművelődési tevékenysége. A tanári testület több tagja a tanítás- és neveléssel járó nagy elfoglaltságuk mellett

Next

/
Thumbnails
Contents