A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1907-1908. tanévről
† Révai Sándor: Emlékezés Paulay Ödönről
Paulay Ödön. 1857-1007. A most lefolyt tanév ismét gyászt hozott intézetünkre. A tanári kar egyik jelesen képzett, kipróbált tagja, Paulay Ödön, 1907. évi szeptember hó 21.-én élte delén, ötven éves korában jobb létre szenderiilt. Az elhunyt baranyai volt, Laskafalun született 1857-ben. Az elemi iskolát Siklóson, gimnáziumi tanulmányait pedig Baján végezte. Önkéntesi évének letelte után a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be s az egyetemi tanulmányok végeztével a Nádassy-családnál vállalt nevelői állást. Tanári működését a soproni Csöndes-féle magángimnáziumban kezdte az 1887/8. tanévben; a következő tanév elején a kisszebeni róm. kath. algimnáziumhoz kerül helyettes tanárnak, innen azonban hasonló minőségben hamarosan a pozsonyi állami főreáliskolához megy át. Ám Pozsonyban sem marad sokáig, mert a jászberényi községi főgimnáziumhoz rendes tanárnak választatván meg, 1889-től 1892-ig itt szolgálja lelkes szeretettel a nemzeti művelődés ügyét. 1892-ben a soproni áll. főreáliskolához küldi a közoktatás- ügyi kormány, de már 1893-ban teljesül régi óhajtása. Szeretett szülőföldjére, Baranyába, a pécsi áll. főreáliskolához helyezik át. Itt működött az 1906/7. tanév végéig. Az elhunyt jó nevelő s alaposan képzett szakember volt. Tehetségét nemcsak saját intézetében értékesítette, hanem irodalmilag is működvén, tudományát közkinccsé tette. Jászberényben lapot szerkesztett; később pedig, midőn Barta Kálmánnal, majd Hirn Lajossal tankönyveket írt, az egész magyar tanárság elismerését kivívta ügyesen és a legújabb követelményeknek megfelelően szerkesztett műveivel. Az 1906/7. tanév vége felé kezdett a hatalmas termetű férfiú betegeskedni ; gyilkos kór támadta meg szervezetét. A nyár folyamán az Adria partjain keresett enyhülést és gyógyulást, ám azt nem lelte meg. A jelen tanév elején hosszabb szabadságot kért s a fővárosi belgyógyászati klinikára vétette fel magát. Ott is folyton dolgozgatott magyar nyelvtanán, ha a mindig jobban elmérgesedő tüdőbaja nem szögezte ágyához, míg a halál durván kiütötte a tollat munkás kezéből. Szeretteitől távol, idegenben kellett elmúlni annak, aki családját, nejét s egyetlen kis leányát rajongással szerette; aki tanítványainak igazán szerető atyja volt; akiben barátai melegen érző szívet siratnak. Áldott legyen emlékezete! R. S.
