A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1904-1905. tanévről
dr. Révai Sándor: Barlám és Jozafát, továbbá szent Elek legendája
26 — tagadást, a test kínzását és sanyargatását magasztalván, a Krisztusért és a mennyei csillagkoronáért elviselt martiriumokat dicsőítvén, hősökről szól; hősei azonban — hogy az ékestollú Beöthy Zsolt szavaival éljek27) — nem a harcmezők koszorúsai, azonban ők is győzők, kik legyőzték saját szenvedélyeiket és a világ kísértéseit. „A szíriai görög szerzetes, — mondja Beöthy — ki a legendát írta, nem világi mulatságra, nem henye időtöltésre szánta, hanem ájtatos érzések ébresztésére, lelki gyakorlatok vezetésére s a remete-élet megkedveltetésére. A jámbor franciskánus barátnak, ki a magyar szöveget készítette, vagy legalább e másolat rideg gót betűit a kicsiny papírlapokra vetette, bizonyára szintén ez volt a főcélja vele. De míg a keleti képzeletnek e tarkább, élénkebb színű világában járt, melynek érdekes helyzetei, változatos folyása és szép parabolái elütnek a legendáskönyvek csodatételeinek és kínszenvedéseinek véghetetlenül egyhangú sorozatától, az ő világtól elfordult leikébe is útat találhatott a szépben való nyájasabb gyönyörűség. Az élvezetnek e neme új és meglepő előtte; nem tudja elhallgatni. Odaírja a legenda elibe e szavakat: Urnák nevébe kezdetik a szent Barlámnak élete; kérem azért én, ki ezt írtam, mindazokat, kik ez könyveket olvasandók, hogy szeretettel olvassák, mert igön szép.“ íme, így magyarázza meg Beöthy Zsolt, miért üt el e legenda hangja annyira a többi magyar legenda hangjától. íme, így fejti meg, miért igyekezett a magyar átdolgozó olyan szépen, olyan kedvesen, olyan bájosan lefordítani a latin legendát Gyönyörködött és élvezett maga is munka közben, s ezt a gyönyörűséget és élvezetet meg akarja osztani az olvasóval és hallgatóval is. Ezért dolgozott olyan gonddal, olyan figyelemmel. Mert a magyar legendának számos stílusbeli szépsége van, s eme szépségek tisztán a fordító érdemei. Természetes, hogy a magyarra fordító szerzetes szívét-lelkét is megragadta az eredetinek bája, szépsége, s így azután ő is arra törekedett, hogy magyarul is bájosan és szépen adja vissza a legendát; azon volt, hogy a szép tartalomnak mindenben megfelelő csinos külsőbe öltöztesse mondanivalóját. S így, bár a szerkezet kerek és egységes volta s a cselekvény elég gyors folyása és lépésről-lépésre fokozódó érdekessége nem az ő érdeme, az ő jelessége az, hogy a tárgynak megfelelő hangot választott s alkalmazott. Ennek a legendának az előadása módja ugyanis nagyon elüt a legendák és elmélkedések szokásos nyers és igen gyakran száraz hangjától. A fordítóban erős az arra való törekvés, hogy olyan kifejezéseket használjon, melyek az olvasót is meghatják, amelyek útat találnak a hallgató szívébe és kedélyére mélyebb benyomást gyakorolnak. Kerüli az útszéli, durvább szólásokat, válogat a szebb kifejezésekben: előadása általában elég élénk, főleg a párbeszédes helyeken. Ugyanezekben a részekben jellemző is tud lenni; elég jól és ügyesen festi a beszélők ajkaira adott szavakkal azoknak belső világát, érzéseit, gondolatait. Az itt-ott előforduló szebb részletek, a szép mesék és példák stílusa
