A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1897-98. tanévről

Arnhold Nándor: Nemzeti emlékmű

— 21 —

felhozott érdeket is teljes mértékben kielégíthetné. A történelem ereklyéinek szemlélete nagyon könnyen és gyakran eltéveszti hatását; egyfelől, mert nem egyformán érdekes tárgyai a szemléletnek, másfelől, mert méltánylásukhoz behatóbb történelmi ismeretek szükségesek, mint a milyeneket a nagyközönségben jogosan feltételezhetünk. De van még egy baj : az, hogy a történelmi ereklyék nem állanak tetszés szerint rendelkezésünkre; csak azokat használhatjuk fel, a melyek fennmaradtak és hozzáférhetők s igy hiányozni fog a műben a kellő összhang és egység, a mi a gyakorlandó hatást nagyon hátrányosan befolyásolhatja.

Általában a tisztán történelmi jellegű megoldás, a milyen a nemzeti temető vagy a történelmi muzeum, inkább csak a kegyelet kifejezésére alkalmas; a léleknek harmonikus megindítására és szabadabb szárnyalására, arra, hogy a késő utód a múlt viharjain és katasztrófáin lelke mélyében megrendüljön, a nemzeti gyásznapok siralmas emlékeit vérző szívvel újból átélje, de viszont a boldog idők szűk oázisain szemeit gyönyörrel legeltesse és a nemzeti dicsőség és nagyság láttára lelkesedésre gyűljön, szóval arra, hogy a jövőbe vetett hite és reménye, hazafias lelkesedése és tettereje fölkeltessék: egyaránt sokkal hatékonyabb eszköz az eszmének művészi megoldása. Az alkotó művész csupán művészi czél- jától irányítva, korlátlan szabadsággal járhat el, akár az eszmének nagyjából való építészeti kifejezésére törekszik, akár a tárgyi tartalomnak szobrászati vagy festészeti előadását czélozza; mert az eszmének művészeti kinyomatában, a tárgyi motívumok megválasztásában és a gondolatok csoportosításában, nemkülönben a kifejezés vagy előadás eszközeinek megállapításában egyaránt teljesen Ízlése szerint cselekedhetik.

Ily művészi megoldás volna a fentemlitett millenniumi szobormű vagy a panteon, a nemzet nagyjainak szobraival. Képzelhető még a megoldás történelmi képcsarnok alakjában is. Lássuk mennyiben felelnek meg ezek egyenként a kitűzött ezélnak.

A szobormű már az egyhangúlag erre szánt helyre való tekintetből sem fogadható el. A Gellérthegy, — a mely mintegy arra rendelve látszik, hogy valamely nagyszabású emlékmű rajta helyet foglaljon, — sokkal hatalmasabb méretű, semhogy el ne veszne rajta még a legnagyobb- szerii szobormű is. De nem ajánlatos a szoros értelemben vett plasztikai megoldás azért sem, mert ily mű, ha még oly gazdag és terjedelmes kibontását tételezzük is fel, nem volna képes a gazdag tartalom felölelésére és éppen csak néhány mozzanatra szorítkozhatnék.

A szobrokkal ékesített panteon, olyan megoldásban, a minőt a Regensburg melletti Walhallában szemlélhetünk, szintén nem kecsegtet a teljes sikerre való biztos kilátással. E példa bizonyítja, hogy ilyen megoldás állhat igen magas művészi színvonalon és mégis meglehetősen hi-