A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1895-96. tanévről

A pécsi állami főreáliskola millenniumi ünnepélye május 9-én

7

zet minden felekezete.“ Illő, hogy hálaimát rebegjünk a hatalmas Istenhez, a miért ezt a hosszú történeti multat megáldotta, megszentelte.

Érzem kicsinységem, midőn a történelem fáklyavilágánál belepillantok e végtelenül bölcs, nagy és jó, de egyszersmind megfoghatatlan lény akarata folytán — a dicsőség és gyász ezer változatai közt hánykódó nemzet históriai múltjába.

Vitéz őseink árnyai intenek felém. Hallom, a mint szép hazánk vértől pirosló bérczcinek sziklaormai viszliangozzák Árpád és vitézeinek harczi riadóját. Hallom, a mint a lerohanó zuhatagok s a Nemere fuval- mának moraja tova viszi viaskodó előhadaik csatazaját. Ott látom Árpádot, a mint kijelöli e hon határait saját vérével. Ott ezt az államalkotó, szenvedélyes, mindenben túlságos, félelmet nem ismerő, lelkesedésében lobogó lángot, kétségbeesésében bömbölő zivatart, daczos, szilaj, harczias szellemű keleti népet, az ősmagyar Petőfi lelkét, a mint megpecsételik a vérszerződésben ősi alkotmányunkat.

Megelevenedik előttem Szt. István dicső alakja, a mint hol térítéssel, hol erőszakkal a pogányság elhagyására s a kereszténység fölvételére birja a magyarokat, és ezzel nemzetét az európai kultúra közösségébe, egy magasabb vallási és erkölcsi világnézlet körébe emeli. Nemzetünk életében a legnagyobb alkotás megteremtője O.

Mint a tizparancsolat villámlás és mennydörgés közepette szórta fénysugarait az emberiségre; úgy világit felém a messze távolból az arany bulla; alkotmányunk ezen nagyfontosságu, több sarkalatos jogot magában foglaló szentirása, szabadságlevele.

Hallom a rettenetes vad tatárok zúgó zivatarát. Hallom a földönfutóvá lett magyarok jaj kiáltásait. Látom égő lángban az országot.

Látom a buzgó keresztény magyarokat, akik vallásukért készebbek a martyromságot is elszenvedni. Nem hagyják itt a feldúlt országot. Nem hódolnak meg a tatároknak, mint Etele hunjai előtt a barbárok. Tűrnek és szenvednek. E martyromságra csakis a vallásosság —• a magyar nép ezen ősi vonása — képesitette őket.

Ott látom keleti Európának leghatalmasabb fejedelmét, N. Lajost, 3 tenger urát, amint megerősíti II. Endre arany bulláját, de kiveszi belőle a IV. czikket és e helyett behozza az ősiséget. És ezzel alapját veti meg a magyar rendi alkotmánynak, mely azontúl csak született rendeket ismert 1848-ig.

A középkor hosszú, de nem csillagtalan éjszakájából ragyog felém Hunyadi János, az utolsó nagy középkori magyar, a mint Zsigmond király kíséretében ünnepélyesen bevonul a Porta de Popolon át az örök városba, Rómába. Oda, a hol már szárnyát kezdte bontogatni a dicső renaissance,