A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1895-96. tanévről
Iskolai tudósítások - G) Az intézet részvétele a millenniumi orsz. tornaversenyben
53 A *) alatt közölt programra, melyet a legszigorúbban betartottunk, s melyet minden tanuló még az indulás előtt nyomtatásban megkapott, világosan mutatja, bogy a Budapesten való tartózkodásra szánt időt a legteljesebben kihasználtuk s tanítványaink lelkében igen sokoldalú és szerfölött élénk benyomásokat keltettünk. Az idő rövidsége nem engedte ugyan, hogy az egyes dolgoknál sokáig időzzünk, de mindenesetre legalább oly általános képet adtunk növendékeinknek, mely úgy értelműkre, mint kedélyökre nagy hatást gyakorolt s előmozdította a hazafias gondolkodás és nemzeti érzület fejlődését. Hogy e kirándulás sikerült s elérte czélját, érzik azt a tanulók szülői is s köztük igen sokan a legmelegebb szavakkal köszönték meg a vezető tanárok munkáját. A mi végül az utazási pénzügyi oldalát illeti, erre nézve álljanak itt a következő adatok : , *) Május 31. Elindulás Budapestre 114/2 órakor. Ebéd Dombovárott. Megérkezés este 8 órakor. Menet a Rottenbiller-utcza—Felső-erdősor és Andrássy-uton át a Belle-vuehőz. Itt vacsora. Innen a közelben lévő „Ecce homo“ festmény megtekintése. Ezután hazamenet a bajnok-utczai lakásra. Junius 1-én. Fölkelés : 6 órakor. Reggeli a bajnok-utczai vendéglősnél. Kirándulás a próba-versenyhez. Ebéd: a városligeti sörcsarnokban. Innen a II. föbejárón át a kiállítás megtekintése. Vacsora : A Dreher-sörcsarnokban a kiállítás területén. Este 8—9-ig fontaine lumineuse. Innen haza. Junius 2-án. Fölkelés : 6 órakor. Villamos vasúttal a Teréz-köruton át az Erzsébet- körutra. Reggeli a New-York kávéházban. Innen a Király-utczán át az „Aradi vértanuk“ képének megtekintése. Ezután a Károly-küruton és a Muzeum-köruton át a „nemzeti múzeumihoz. (Arany János szobra. Muzeum. Főrendiház. Munkácsy képe : ,.A honfoglalás.“ Országház.) Ebéd: Pannóniában. Délután 2 órakor gyülekezés a Károly-kaszárnyában. 3 órakor tornaverseny. Vacsora: Kelemen-féle vendéglőben. Vacsora után a „Plastikon“ megtekintése. Junius 3-án. Fölkelés : 5 órakor. Teréz-köruton át nyugati pályaudvarig gyalog. Margithidon át lóvonattal a Császár-fürdőbe. Reggeli. Fürdés. Villásreggeli. Hajóval a Margitszigetre. Innét hajóval az Eskütérre. A dunaparti szobrok megtekintése. Ebéd a Redoutban. Délután 2 órakor gyülekezés a Károly-kaszárnyában. 3 órakor tornaverseny. Este 7 órakor tengerészeti hajó-mutatványok megtekintése. Vacsora az állatkert mellett fekvő vendéglőben. Junius 4-én. Fölkelés: 51/i órakor. 6V2 órakor a kath. tanulók misét hallgatnaka feren- cziek-tcmplomában. (Ut-vonal: Andrássy-út, villamos vasúttal a Gizella-térig, Váczi-utcza.) Reggeli a Ferencziek-terén levő Centralban. Villamos vasúttal a városligetig. A Festy-féle s a Kos-1 ciusko körképek, az Orsz. Képzőművészeti Csarnok megtekintése. A kiállitás másodizben való meglátogatása. Ebéd a Dréher-sörcsarnokban a kiállitás területén. A „Pokol“ körkép s az állatkert meglátogatása. Vacsora a Drechsler-vendéglőben az Andrássy-uton. Junius 5-én. Fölkelés : 5 órakor. Reggeli a Teréz-köruton. Gyülekezés az Uj-Epület- ben, innen Budára a szt. korona átvitelének — s útközben a Honvédszobor — megtekintésére. Ebéd Budán. Haza hajóval és villamos vasúttal. Útba esnek Deák és Széchenyi szobrai. Pihenés és csomagolás. Gyalogséta a Kerepesi útig. Vacsora a József főherczeg vendégfogadóban. Este 9 óra 55 perczkor hazautazás Pécsre.