A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1895-96. tanévről

A pécsi állami főreáliskola millenniumi ünnepélye május 9-én

13

titani jött elhagyott hazájukat. Mint a legtöbb kurucz dalban, benne is sajátságosán egyesül az elkeseredés és büszkeség.

E főmotivumokat találjuk a másik dalban is, melyet énekkarunk bemutat, ama nagyhatású gúnydalok egyikében, melyek bejárták az egész országot, szomorúan tevén csúfság tárgyává a magyarnak mindinkább nyilvánuló romlását. Szembe állitja a régi dicső időket, melyben a magyarnak még „híres vitézi valának“, a jelennel, midőn A német uralkodik,

Mivelünk csak játszadozik;

továbbá a régi szép viseletét, a mindinkább terjedő frakk, smizli, pantalló és strimpfiivei. Yégiil pedig önérzetesen fenyegetőzik.

A gúnyba szomorúság is vegyül, a csattogó, ropogó hangokon átérzik a keserű honfibú. Dallama és szövege egyaránt alkalmas arra, hogy felrázza a tespedőt, hogy gondolkodásra késztesse a tétlen, önmagáról megfeledkezni készülő nemzetet. Jellemző képviselője ama kornak, melyben nem tudta a nemzet, sirjon-e vagy nevessen, mert látta, hogy a harcz — bármely legyen is a kimenetele — átokként nehezedik a szegény népre, s látta, hogy a nyugalom, a tétlenség egyenlő a tespedéssel és a halállal.

Ezután következett a „Kurucz tábori dal“ és a „Gúnydal“, előadta az ifj. énekkar zongora- és físharmonium-kisérettel.

Majd a XVIII. század dalköltészetét ismertette Visnya Aladár VIII. oszt. tanuló.

A kuruczok dicsősége nem tartott sokáig, jöttek a „vesztett csaták, csúfos futások.“ Az előbbi önérzetes hangot az egész költészetben a kétségbeesés váltja fel, s e honfibú szülötte dalok igazi gyöngyei a kurucz költészetnek. A nemzet a legdicsőbb napokat, a legnagyszerűbb küzdelmeket látta s mindez nem használt semmit; szinte érzi, hogy többet tenni nem képes, míg tán egy jobb jövő nagyobb erőt nem kölcsönöz neki. E lemondás bizonyos méla hangulattal tölti el a költeményeket, melyek borongó színezetükkel sokkal hatásosabbak, mint azok, melyeket elkeseredés és gyűlölet sugallt.

A trencséni ütközet 1708-ban befejezi e nagyszerű tragédiát. A kuruez- ság egymásután elveszti legfontosabb várait és a szatmári béke után végkép elszéled. Sokan hegységekben bujdokolva tengetik életüket mint „szegény legények.“ Ajkukon a dal siró panaszszá válik.

E dalok közül nem egy remeke a magyar dalköltészetnek. Különösen szép a „Bujdosók éneke“, mely Balassi „Búcsú éneke“ alapján keletkezett és a „Rákóczi nóta.“ E két dal melódiája vésődött be legmélyebben a nép emlékezetébe, úgy, hogy az 1790-ben újra ébredt nemzeti szellem is bennük talált kifejezést. És így lettek az alkonyodó szabadság siralomdalai egy ébresztő szabadság öröm- és diadal-énekeivé.