A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1893-94. tanévről
Iskolai tudósítások - G) Visszapillantás a lefolyt évre
126 és ne vonják meg gyermekeik vagy a gondjaikra bízottak erkölcsi nevelésében nemcsak hivatásunknál fogva, hanem a legjobb akarattal és őszinte ambitióval kifejtett munkálkodásunktól lelkiismeretes közreműködésüket, habár eddigi tapasztalatunk révén kevés reményt táplálhatunk, hogy szózatunk kellő méltánylásban és megszivelésben részesülend, mert hiszen intéseink és figyelmeztetéseink még concret esetekben is többnyire nyomtalanul hangzanak el. A tanári testület teljes tudatában annak, hogy az erkölcsi nevelés egyedüli biztos alapja a vallásos érzet fölkeltése és ápolása, kötelességét e tekintetben is legjobb tehetsége és ereje szerint igyekezett teljesíteni, mit főleg a hitoktatók buzgólkodásainak lelkiismeretes támogatása és a jó példaadás által iparkodott elérni. így a kath. tanulók — a zord téli hónapok kivételével — minden vasár- és ünnepnapon a tanárok vezetése mellett pontosan jelentek meg sz. misén, az egész éven át pedig a mondott napokon sz. beszédet hallgattak, nemkülönben tanári felügyelet mellett végezték karácsonyi és húsvéti gyónásaikat és jelentek meg az urnapi körmeneten. Az egyéb vallásfelekezetbeli tanulókra nézve is az intézet mindent elkövetett, hogy azok is vallási kötelmeiknek pontosan és teljes mértékben eleget tegyenek, mi tekintetben különben a hitoktatók részéről soha a legcsekélyebb panasz sem merült fel. Egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota a városunkban oly pusztitólag föllépett dyphteritis-járvány daczára nem mondható ez évben kedvezőtlennek. Járványszerüleg tanítványaink között csak könnyebb jellegű bajok, mint fültőmirigy-gyúladás és toroklob mutatkoztak; mindazonáltal voltak -tanulóink, kik huzamosb betegségben is szenvedtek, sőt hárman, u. m. : Pfeifer Béla I. A., Deutsch Nándor II. A. és Schapringer Imre VI. oszt. szépen fejlődő tanulóink a halál áldozataivá is lőnek. Nyugodjanak békében ! Hogy a tanári testületben mily kedvezőtlenek voltak az egészségi viszonyok, arról már fönnebb megemlékeztünk. Főigazgatói látogatás. F. év márczius 12—17. napjain vizsgálta meg intézetünket úgy anyagi, mint fegyelmi és tanulmányi tekintetben Spitkó Lajos tank. kir. főigazgató, ki látogatása befejeztével tartott értekezleten kijelenté, hogy „örömmel látta ez intézetben a kiváló jó rendet és tisztaságot, a tanári karnak valóban lelkiismeretes, önfeláldozó munkásságát; a felett, nemkülönben a részben jó, részben kielégítő tanulmányi eredmény felett teljes elismerésének és igaz megelégedésének ád kifejezést“. A tanári testület irodalmi és közművelődési munkássága. A tanári kar tagjai közül ez évben is úgy mint máskor többen úgy hodalmilag mint köz- művelődési tekintetben igen dicséretes munkásságot fejtettek ki. így megjelent : Dr. Gerecze P. tanártól: „A pécsi székesegyház falképeinek festésmódja.“ („Művészi Ipar.“) „Magyar boros kancsó.“ (U. ott.) „Négyesi Sze-