A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1892-93. tanévről

Requinyi Géza: Gondolatok a földrajz feladatai és módszere köréből

10

össze, ez által egész morphologiai lánczulatot kapnak, s a hangok, illetőleg alakok lassú átváltozásának tényét derítik föl.

Ha e tételt a földrajzra alkalmazzuk, akkor összehasonlitónak azon geographiai módszert fogjuk nevezni, mely a földrajzi typusokat oly czélból egybe veti, a homologiákat oly czélból szembe állítja egymással, hogy kitűnjék rokonságuk, kitűnjék keletkezésűk törvényessége és oksági viszonya. Ámde ezen eljárás már benfoglaltatik a tudományos földrajz fogalmában. Ugyanis a tudományos földrajz, mint azt fentebb említettem, nem elégszik meg a természeti viszonyok puszta rajzával, hanem előadja azok fokozatos fejlődését s kimutatja az egyes tünemények jelentőségét úgy önmagukban véve, mint a többi földi életjelenségekre való hatásukban.

így tehát külön összehasonlító földrajz, illetőleg külön összehasonlító módszer nincs, hanem az csak egyik alkotó részét képezi a tudományos vagyis chorologiai eljárásnak.

Evvel azonban korántsem állítom, hogy — különösen a tanítás alsó fokán — egyszerű, alsó rendű összehasonlítás, a typusoknak jelen alakjukban való szembeállítása czélszerütlcn eljárás. Sőt ellenkezőleg, ilyen párhuzam világosabbá teszi a tanítást s igy okvetlenül alkalmazandó. Pl. Dél-Ázsia félszigeteinek vázolása alkalmával párhuzamot vonni Európa félszigeteivel — a hol a tömör, zárt Arábia épen úgy átmenetet képez a szomszéd földrészre, mint Európában a Pyrenéusi félsziget; a hol a Ganges síksága a Himálaja alján épen úgy alluviális képződmény mint a Pó lapálya az Alpok déli lábánál ; a hol a széles szárazföldi alapból kiinduló Utó-India épen úgy oczcáni jellegű foszlányokká szakad mint a Balkán félsziget thalattikus Hellas-a; — igen hálás 'eljárás, mert a párhuzam nemcsak világosabbá teszi a képet, hanem alkalmat ad folyton :>s ismétlésre s a szerzett ismeretek folytonos felfrissítésére.

Azonban a homologiák ilyen puszta feltüntetése csak mint tanítási ügyesség jöhet tekintetbe s nem képezi a földrajznak egyik specziális módszerét. Épen oly kevéssé beszélhetünk rajzoló avagy társitó, csoportosító s több efféle módszerről. Igen helyesen mondja erre vonatkozólag Hűmmel: „Ki taníthat tisztán rajzolás által geographiát ? Épen oly kevéssé érthető, hogyan lehet a társítás, csoportosítás és összehasonlítás szellemi tevékenységeit, melyeket minden jól rendezett leczkébe.n mint fokokat kell találnunk, különös módszerek jellemző jeleinek minősíteni ? Nem egyebek ezek mint a tanítás technikájának egyes modorai, melyek azonban mindnyájan ugyanegy czélnak szolgálnak.“ Mert hiszen minden tanítás feladata az anyagnak különböző oldalról és különböző világításban való ismételt bemutatása által a tanulóban tiszta, világos képzeteket és fogalmakat kelteni és igy tudását kiterjeszteni. Ha a tanító e feladatnak megfelelni akar, nem hagyhatja az egyes képzeteket szétszórt aggregátumnak, hanem szükséges, hogy mindannyit jól rendezett egészszé egyesítve, szoros összefüggésbe hozza és fogalmi egy-