A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1890/91. tanévről

Iskolai tudósítások - B) Fontosabb rendeletek és határozatok

27 lóknak a/ iskolán kiviil való erkölcsös magaviseleté fölött őrködni. Minden tanári testület elvárja a szülők vagy helyettesük nevelői közreműködését, az iskola törekvéseinek gyámolitását abban az irány­ban, hogy a szülői ház is kötelességének ismeri a tanulókat az ille- delem határai közt megtartani. Kívánatos, hogy valamint az iskola, úgy a házi felügyelet is törekedjék arra, hogy a tanulók mindent el­kerüljenek magukviseletében, a mi korukkal, tanulói pályájukkal meg nem fér, a mi az iskola jó szellemének árt, a mi botrányt okoz, vagy a tanulók erkölcsiségét veszélyezteti. 17. §. Az ifjúságnak minden iránt, mi erkölcsös művelődésére befolyással van, tisztelettel és kímélettel kell viseltetnie. E kíméletnek ki kell terjeszkednie magára az iskolai épületre is, valamint minden egyes taneszközre és bútorra. Az osztályfőnökök az év elején' ezen kötelességökre is figyelmeztessék az ifjúságot, szükség szerint részletes útbaigazítást adjanak a taneszközök használatára, alsóbb osztályokban különösen saját tankönyveik és füzeteik rendben és tisztántartására is. A tankönyvek, füzetek és tanszerek tisztán- és rendbentartását a tanárok, de különösen az osztályfőnökök ellenőrzik s időnkint a tanulók összes szerelvényét megvizsgálják. Fegyelmi büntetések 1. a tanár által való magános figyelmeztetés és intés a tanuló hibájának kellő megvilágításával; 2. szigorú feddés az osztályfőnök által; í3. az osztály előtt való nyilvános megdorgálás; 4. az igazgató elé idézés, ki ez alkalommal, ha szükségét látja, tanácsolhatja a szülőknek a tanuló csendes eltávolítását az intézetből! 5. a tanári szék elé idézés azzal a figyelmeztetéssel, hogy nem javulás esetén kizárják az intézetből ; 6. a tanuló kizárása a saját intézetéből, vagy a helybeli közép­iskolákból ; 7. oly esetben, midőn félreismerhetetlen az erkölcsi romlottság s ez bármely intézet erkölcsiségét veszélyeztetné, az ország összes iskoláiból való kitiltás. A fegyelmi büntetések egy erre szánt naplóba, a fegyelmi nap­lóba jegyeztetnek be. A büntetések alkalmazásáról a szülőket vagy helyetteseiket az igazgató, illetőleg az osztályfőnök azonnal értesíti s esetleg a tanulónak házi fenyíték alá vételét is megkívánhatja. Ha a tanári testület valamely tanulónak kizárását határozza el határozatát megerősítés végett a tankerületi főigazgató utján a vallás- és közoktásügyi ministerhez terjeszti fel. Mindennemű kizárási határozat csak a felső megerősítés után hirdethető ki.

Next

/
Thumbnails
Contents