A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője

Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban

jára megyünk s e híd irányában a róla nevezett utczán keresztül északnak tartunk, egyenest a központi árucsarnokokhoz fogunk jutni. Ezeknek pillérei között fejlődött és virágzott a középkor utolsó s az újkor első századán át Párisnak a szó legigazibb értelmében vett népszínháza, mígnem utóbb a haladó idő változott erkölcsei- és Ízlésével küzdve s a renaissance mozgalmából kiindult műdráma elől hátrálva, a misztériumok és moralitások után egykori magaslatáról ez is a vásári bohózat alacsony fokára hanyatlott. Itt, az árucsarnokok között állították fel szinpadjokat azok a párisi ifjak, a kik VI. Károly uralkodása idején »enfants sans souci« = gondtalan legények neve alatt, polgártársaik mulattatása- s olykor boszantasára is szövetkeztek. E vig ficzkók nem egyszer elég merészen beleszóltak koruk vallásos és politikai vitáiba, úgy bogy XII. Lajos pl. jónak látta őket, a franczia trón és a szentszék között kitört viszályban, a világi hatalom javára megnyerendő közvélemény előcsahosaivá tenni. S mintha e szókimondó pajkos csapat szelleme a későbbi századokon át, sőt egész le a jelenkorig hajdani szereplésük helyéhez és annak legközelebbi környékéhez maradt volna kötve, — mintha a franczia népiélek legjellemzőbb kivonata, az »esprit gaulois» a csarnokok tájékán forrásozna legüdébb sugárral: itt, Páris e lázasan lüktető szivében pillantja meg a napvilágot Moliére és Regnard, Voltaire és Beaumarchais, Béranger és Seribe, — három század legfrancziább írói s megannyi örököse az »enfants sans souci* hagyományának.

Párisban ringott Moliére bölcsője, még pedig a Szajna-város leg- párisiasabb részében, az imént említett árucsarnokok és a Pont-neuf között. Sokáig azt hitték, hogy a Pont-neuf utczában, s minden valószínűség szerint még a mostani kiállítás alkalmával is ezen utczá- nak 31. számú háza elé fogják vezetni a jámbor idegent, a ki esetleg majd a költő szülőháza után tudakozódik. Pedig ez a ház, vagy jobban mondva az, a mely valaha a mainak helyén állott, csak Moliére tizenkettedik évében (1633, szeptember 30.) került apja birtokába. Addig Poquelinék a Pont-neuf utczát északi vége előtt átszelő rue Saint-Honoré s az evvel találkozó rue de Vieilles-Étuves (ma rue Sauval) sarkán laktak. Itt, a ma 96-os számmal jelölt háromemeletes szegletház helyén állott 1602-ig az a XII- századbeli ódon épület, a melynek falai között a nagy író született s a melyben zsenge gyermekkorát töltötte.

Vessünk egy pillantást néhány szűkszavú, de mégis nagybecsű okirat kalauzolása mellett Moliére ez első otthonába. Ez okiratok elseje a költő szüleinek 1621, február 22-én kelt házassági szerződése*), a melyből megtudjuk, hogy Poquelin János udvari kárpitosmester és a

*) Beffara, Dissertation s. Moliére, 1821. 6.1.