A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola 1888/9. Tanévi Értesítője

Dr. Katona Lajos: Moliére otthon és a társaságban

Nem is csoda aztán, ha e költőt illetőleg egyrészt a kortársak mély hallgatása, szűkszavú nyilatkozataik ritka eseteiben pedig ferde és felszínes itéletök, — másfelől meg az utókor mértéktelen dicsőítése fölötte megnehezíti a teljesen kimerítő s a valóságnak minden pontban megfelelő élet- és jellemrajz munkáját. Ebből érthető, hogy a Moliére- irodalom valóban hatalmasnak nevezhető tömege mellett még mindig várjuk a vígjáték legnagyobb mesterének azon életrajzát, a mely a részletes kutatások roppant halmazából biztos kézzel kiválogatván a lényegest és kétségtelent, klasszikus képet adjon ne csak az írónak, hanem egyúttal az embernek gyarlóságaiban is vonzó s mindenképen érdekes alakjáról.

Paul Lacroix*) 412 nagy 8-adrétű oldalon sorolja el csupán czí- meit azon műveknek, a melyek Moliére-ről szólnak, s még egy jókora kötetet lehetne megtölteni a nála számba nem vett s nem is vehetett, mert csak azóta megjelent ugyané tárgyú dolgozatok czímei- vel. Franczia- és Németországban egy-egy önálló folyóirat évek óta teljesen és kizárólag Moliére-rel foglalkozik s az egyiknek ép a f. hóban jelent meg már 120-dik (egyelőre utolsó) füzete.**) S ily óriási munkásság daczára még mindig ömlik a feldolgozatlan és legnagyobbrészt komoly tanulmányra érdemes anyag e nagy ember életének és műveinek a legkülönbözőbb szempontokból való tüzetes vizsgálatához ; még mindig elég oly homályos és ellenmondásokba burkolt részlet marad e költő fejlődésének oknyomozó bírálatánál, a mely a még le nem zárt akták újabb és újabb revíziójára ösztönzi a lankadatlan kutatást. íme ! mekkora helyet foglal el egy-egy kiváló egyéniség fajunk történetében! S a szellem fönsőbbségének adózhatik-e a sirontúli elismerés mélyebb hódolattal, mint azzal az önmagában is elég ékesenszóló ténynyel, hogy mig XIV. Lajos, a napkirály ragyogó udvarának annyi elsőrendű csillaga ma már teljesen letűnt az emberi emlékezet látóköréből, addig Moliére családi nevén Poquelin János, ez a polgári rendű, életében és halálában a külső tisztesség nem egy jelétől megfosztott színész, — vagy saját kora nyelvén és kicsinylő felfogásával szólva : komédiás, 1622—1673-ig terjedő pályafutásával ma több dolgot ád a műveltség- történelemnek, mint valamennyi fő- és legfőbbrangú kortársa együttvéve. S eljön majd az ideje annak is, hogy a XVII. század még ma nagyokul elismert alakjai közül a mindegyre sötétülő háttér színtelen tömegébe szorul a legtöbb; de még akkor is a legelsők közt s a legkésőbb utókor tudatához is elég közel fog állani a Moliére név, a melynek hallatára mint valami varázserejű szóra, a csapongó s örök*)Bibliographie Moliéresque. 2. éd. Paris 1875.

**) E folyóiratok elseje a Comédie Framjaise irattárosának M o n v a 1-nak «le Moliériste« ez. havi szemléje, másodika pedig az azóta megszűnt »Moliére-Museum«.

5 --