A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1885-6-ik tanévről

6

alá rejtőzve, a műveltség magasabb rétegeiben is .... s igy e symbolikus formák legjobb kulcsa a nem Írott történelemnek.*)

E szerint az őskori állapotok vizsgálására háromféle kútfőink vannak: néprajzi tudósitások, történelem előtti maradványok és jelképes szertartások. Némely tudósokat e kútfők vizsgálása azon Ítéletre vezetett, bogy az ember kezdetben teljesen vad állapotban élt s ezen vadságból csak idő folytán emelkedett ki. E kutatók tehát azon meggyőződésre jutottak, hogy az emberiség élete folytonos haladás magasabb, fejlettebb műveltség felé. Más ethnologok ellenkezőleg azon eredményre véltek jutni, hogy az ember már eredetileg is ilyen volt, a milyen manap, hogy, habár művészetben, tudományban járatlanabb, fejletlenebb vala, szellemi ereje teljesen ki volt fejlődve, olyannyira, hogy a mostani vad — helyesebben természetes — népek eredetileg úgy értelmi, mint erkölcsi tekintetben fejlettebbek voltak, mint manap, hanem idő folytán e műveltségi fokról önvétkük, vagy talán külső — földrajzi, politikai stb. — okok behatása alatt lesülyedtek. E tan hívei tehát azon hitben vannak, hogy a műveltség két irányban halad: lj fölfelé, a mennyiben a fejlődő művészetben és tudományban tagadhatatlanul haladás nyilatkozik; 2) lefelé, amennyiben az egyes emberfajták idő folytán elvadultak és különösen erkölcsileg sülyedteß.

Hogy mennyire nehéz az ethnologia ezen alaptételére nézve megállapodásra jutni, érdekesen mutatja Martius, a jeles ethnograph esete. Ugyanis ő 1838-ban a német természetvizsgálók freiburgi gyűlésén következőleg nyilatkozott: „Minden nap, melyet Brazília benszülöttei közt töltöttem, növelte meggyőződésemet, hogy ők egykor máskép éltek és hogy sötét századok különböző csapásai sújtották őket s ezek következtében mostani állapotukba, igen különös elfajulásba sülyedtek.“ Harmincz évvel később ugyané tudós, ugyanezen népről ethnographiai müvében következőleg nyilatkozik: „Nincs semmi ok annak feltevésére, hogy a mostani barbar állapotuk secundär jellegű és hogy azt magasabb műveltség előzte; nem lehet hinni, hogy azon vidék, melyen most ezen önállás nélkül való tömegek tanyáznak, valaha művelt népéletnek volt színhelye.“**)

A mikor a műveltség fejlődésének irányát kutatjuk, mindenek előtt bizonyos mértéket kell felvennünk, mely szerint valamely nép műveltségi foka meghatározandó. És tagadhatatlan, hogy a műveltség fokát nem egy, hanem igen sok tényező találkozása, illetőleg együttes működése határozza meg. Ilyen tényezőknek tekinthetők az ipar és művészet kisebb-nagyobb fejlettsége, a vallási fogalmak kisebb-nagyobb tisztasága, a babonák különböző mérvű elterjedése, az erkölcsi érzület fejlettségi foka, a családi és társadalmi viszonyok, az állami élet különböző alakulása stb.

*) John Ferguson Mac hennán: Studies in Ancient History. 1876. Chapter I.

**) Martius: Ethnographie, idézve Peschelnél: Völkerkunde. 1877. 137. 1.