A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Értesítője az 1884-5-ik tanévről

18

Három kis strófából áll az egész költemény és mégis mily kerekded egészet képez. Benne van az expositio, a tárgyalás és a befejezés. Megtudjuk itt, hogy Hölty, a korán elhunyt dalnok, költőnk barátja, nem gyönyörködhetik többé az első ibolya szelid mosolyában, a tavasz is hasztalanul bolyong, keresve dalnokát, mert:

„Umsonst! sein klagender Ruf verhallt in Einsamen Schatten!“

Bolyongásában végre uj sirhantra talál s „Mein Sänger todt!“ szavakkal borul le reája. Vele együtt susogják panaszaikat a virágok is.

Mily egyszerű s az egész mégis mily festői. Nem tudjuk itt: a költő panasza szebb-e a korán elhunyt társ fölött, vagy a tavaszé, melynek fájdalmát festi. Magunk előtt látjuk itt a korán elhalálozott költőt, ki mély érzelmével dallá:

„Selig alle, die im Herrn entschliefen 1“ és ki alig huszopnyolczadik évében (1748—1776) hagyta el barátját, Lenaut, és ama másikat — a tavaszt.

Vessünk még egy rövid pillantást költőnknek „An eine Wittwe“ czímű költeményére, melyből látni fogjuk, mily igaz szeretettel viseltetett Lenau barátjai iránt — még halálukban is.

E költemény Kleyle özvegyéhez, Natáliához van intézve, kit Lenau nem egyszer látott barátja s illetőleg az elhunyt férj sírja fölött keseregni. Mi természetesebb, mint hogy ő maga is meg-megállott olykor e sirhantok fölött és vigasztalni igyekvék az özvegyet, a hátrahagyott árvákat.

„0 bring zum Grabe deines Lieben Von mir auch einen Gruss und sage,

Dass auch mein Herz ihm treugeblieben,

Bring ihm des Jugendfreundes Klage!“

így igyekszik a költő nemes szivével a fájdalmat enyhíteni, jól tudva azt, hogy a megosztott fájdalom : félfájdalom.

De hagyjuk el e szomoritó képeket s térjünk át a költő nagyobb, drámai s elbeszélő müveire. Lássuk mindenek előbb is drámai művét, az annyi sokaktól megénekelt „Faust“-ot.

Előbb azonban vessünk egy futó pillantást a mélyértelmü Faust- monda keletkezésére s hasonlítsuk össze Göthe „Faust“-ját a Lenau „Faust-“ jával. Ez ugyan eltérés a tárgytól, de úgy hiszem, e tanulmány czélja igazolni fogja e kitérést.

A legrégibb nyomtatott mű,*) mely Faustra vonatkozik, Majna-Frank- furtban, 1587-ben látott napvilágot. E népkönyvben Faust, földmives istenfélő

*) Czime: „História von D. Johann Fausten, dem weitbeschreiten Zauberer und Schwarzkünstler, wie er sich gegen den Teufel auf eine benannte Zeit verschrieben, was er hin- zwischen für seltsame Abenteuer gesehen, selbst zugerichtet und getrieben, bis er endlich seinen Wohlverdienten Lohn empfangen.