A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola Évi Értesítője az 1883-84. tanév végén

— 14 —

nem csak a gyermekekre hanem egyszersmind saját tapasztalására való tekintetből is; mert a játszóterek a nevelő igazi nevelői. Nem az ész- ficzamitó abstractiók, hanem a tapasztalásból szerzett lélektani ismeretek teszik a nevelőt. Ezek megszerzésére pedig a játszóterek tanulmányozása közben nyílik legtöbb alkalom.

IV. Mese.

A képzetszerzés csak kezdetben történik, magoknak a tárgyaknak, közvetlen az érzékekre hatása által; mert később azok képeivel meghatározott minőségű hangképzet is nyomulván a lélekbe, a tárgy és hang képzetei egymással annyira összekapcsolódnak, hogy az utóbbiak az előbbiekkel egyenlőknek vétetnek: azaz a gyermek megtanulja a tárgyak neveit érteni, s később használni is. Csak a beszéddel kezdődik a képzetek nagyobb mennyiségű megszerzése és fokozottabb, combinatiója; mert ekkor már nem csak a tárgyak, hanem a viszonyok, események közös jegyeit is egyforma könnyűséggel társítja. Ekkor hathatunk rá nem csak a tárgyak hanem azok jegyei : a szók által is; ezek képzetei a tárgyakéiként combinalódhatván kiszámíthatatlan arányban járulnak az újabb és újabb szellemi erők fejlesztéséhez. Viszonyképzeteket nyújtunk a gyermeknek elbeszélés által. Ezek feldolgozása önálló combinatiója rá nézve ép úgy kellemes, mint a tárgykép- zetekéi; s igy e szellemi ténykedés a játék egy nemének vehető; csak hogy ettől mégis különbözik, a mennyiben a játéknál a képzetek com- binatioja azonnal külső cselekvésben nyilvánul; mig ellenben amott a mesénél nem szükségkép. — Az elbeszélések egy sajátos neme a mese. Ebben a növendékre nézve egy egészen uj világ nyílik meg. Ez kép- zelmét ép oly hevesen foglalkodtatja, mint a szoros értelemben vett játék. így a szellem fejlesztésére általában, kivált pedig a kedély növelésére döntően hathat. Még a dolgok nagy része is uj a gyermekre nézve, mennyivel inkább a soknemü viszony és esemény! Hogy mily korán felismeri a gyermek a viszonyképzeteket mutatja a következő egyszerű eset. Egy alig négy éves leányka bizonyos helytelenséget követett el anyja távollétében. A nőcseléd, ki látta, tapintatosan elkezdi előtte elbeszélni, hogy egy anyának régen volt egyetlen egy leánykája, a ki egyszer ezt és ezt a roszat tette, mi fölött a mama nagyon sokat busult és sirt stb. A gyermek egy darabig hallgatta a „szép mesét“ s még jó formán vége sem volt mikor pityeregve kezdi kérdezni: „Ugy-e Rózsi nem fog mama búsulni ha nem teszen ezt többé ? . . . . “ A mese hősében magára ismert.-Rousseau a mesét teljesen száműzi a gyermekvilágból. Többen, és alaposan kimutatták e felfogás tévességét. Alig van „Emil-“ben ennél méltóbban kifogásolható pont. Rousseau mint ha nem is egészben fogná fel a mese hatását, egy grammaticus pedántságával bonczolja; pedig nem csak maga a bonczolás úgy a mint ő teszi teljesen jogosulatlan, hanem hibás is.

A mese héjjába, a kötött beszéd hiányaiba bele botlik és beljebb hatolni nem akar. Ha úgy elemezünk mindent a mit a gyereknek elbeszélünk, akkor soha sem kezdhetnők el az oktatást, mert mindig