A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1882-83. tanév végén

— 28 —

talált 8 ez lehetővé tette, hogy a Yéga közvetlenül a part mentében haladhasson. Szept. 2-dikán az expeditió a Medve szigetekhez ért, de a nagy jég torlaszok miatt nem tehetett pontos észleléseket s azért újra Szikim' partjai felé, a Kolima vidékére húzódott s 4Mikén elérte a Baranov fokot.

E hegyfoktól keletre kezdődtek az expeditió nehezebb napjai. Eddig a Yéga oly tengeren járt, melyben a folyók főimelegedett vizei elősegítették az olvadást és szétrombolták a nagy jégmezőket. Habár talált a hajó jeget, de talált mindig szabad csatornákat is, melyekben akadály nélkül tovább gőzölgött A Baranov fokon túl nincsenek többé nagy folyók s azért a meleg áramlatok is mindinkább elmaradnak, úgy hogy a Véga elé gördített akadályok nőttön-nőttek s a küzdelem szakadatlan volt. Majd sürü ködök gátolták az előrehaladást, majd jégtömegek elzárták az utat.

Szept. 8-dikán a Véga a Jakan fokhoz ért s ott három napig vesztegelt. 11-dikén keleti szél újra megnyitotta az utat s 13-dikán az Irkaiszij fokhoz értek, vagyis oda, ameddig Cook a Behring szoros felől, tehát keletről jövet előre nyomult. Itt újra meg kellett állani és nagy erőfeszítéssel áttörni a gátló jégtömegeket. Végre 27-dikén reggel a Véga a Koljucsin öbölbe jutott és este ez öböl keleti partja előtt horgonyt vetett. Éjjel erős éjszaki szél kerekedett és a tengeren szétszórtan úszó jégdarabokat mind délre, azaz a partok felé hajtotta, még pedig oly erővel és gyorsasággal, hogy a jégövnek áttörését még csak megkísérlem sem lehetett.

Pedig a kitűzött czélpont oly közel volt, hogy az expeditió az utolsó perezig is azon erős hitet vallotta, hogy eléri a Behring szorost. És ime, most e remény teljesen megsemmisült, daczára, hogy az útvonal, mely a Véga állomáshelyétől a Behring szorosig terjed, csak 120 tengeri mérföldet tesz. Csak három órai gyors, teljes gőzerővel való előnyomulás is kihozhatta volna a Végát az egymásra tóduló jégmezők tömkelegéből s 10 hónappal megrövidítette volna utazása tartamát. Amint Nordenskjöld később megtudta, még az ő befagyása napjának reggelén épen ott horgonyzott egy amerikai czethalász és szerencsésen menekült. E pár órát pedig eddigi útja alatt nem egyszer lett volna alkalma Nordenskjöldnek megtakarítani. Mindjárt a Dickson öbölben nem kellett volna oly sokáig késnie, egy napot a Tairair szigetnél is nyerhetett volna, az Uj-Szibiriai szigetek nyugati tájain sem kellett oly sokáig bolygatnia a tenger fenekét, mindenek fölött pedig nem lett volna szabad az Irkaiszij foknál oly sokáig vesztegelnie.

„Megkísértettük a menekülést, úgymond Nordenskjöld, de mindhiába. Pedig az idő gyönyörű volt, a Nap oly melegen sütött, mint