A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda Évi Értesítője az 1876-77. tanév végén

B) Tanodat értesítő - I. Az intézet belélete

40 ministeri rendelet szerint a középtanodákat látogató mózes vallásu tanulók az előadásokon való megjelenéstől fölmentendők : a) a Ros-hasana (uj év) mindkét napján; b) a Jom-kipur (kiengesztelődési) ünnep napján; c) a Sukkoth (sátoros) ünnep első, második és nyolczadik napjának délelőttjén; d) a Pesacli (liusvét) első, második, hetedik és nyolczadik napjának délelőttjén. e) a Sebouth (pünkösd) ünnepének két napján. Az izraelita tanulóknak e jelzett napokon kívül ünneplés ürügye alatt az iskolai előadásokról elmaradniok nem szabad, és netaláni elmaradásaik igazolatlanoknak lesznek tekintendők.“ Az ifjúság tanulmányi előmenetele ezen tanévben igen kielégítőnek mondható. Sajnos azonban, hogy még mindig igen nagy azon szülök száma, kik gyermekeiket daczára annak, hogy szándékukban sincs; őket technikai pályára nevelni, és daczára annak, hogy ezekben nincs is meg sem a kellő előképzett­ség, sem az akarat, sem a képesség a tanulásra, tömegesen a reáltanodákba íratják be. csak azért, hogy itt egy pár évvel idősebbek, és igy a „mesterséghez erősebbek legyenek. — Ez magyarázza meg alsóbb osztályaink túltömöttségét. Az ily tanulók csak terhére válnak az intézetnek, annélkül, hogy ők maguk leg­kisebb nyereséget biztosíthatnának maguknak, és csak fel tartóztatják a tulaj - donképeni tanuló társaikat. — A tanári kar lelkiismeretes megfontolás után már az első időszak végén többeknek ezek közöl a tanodából való eltávozást, és más, hajlamaiknak és tehetségeiknek inkább megfelelő pályaválasztást aján­lott, s több szülő ezen jó indulata tanácsot követte is, mint ez az alsóbb osz­tályokból „kimaradt“ tanulók számából is látszik. — Ugyanezen tanácsot inté­zem itt is az illető szülékhez, s figyelmeztetem őket, hogy sokkal czélszerübben és több haszonnal killdenék gyermekeiket a pécsi közs■ néptanoda felsőbb, 5-ik és 6-ik osztályaiba, ha csak a fentebb idézett okból akarják még iskoláztatni, mint hozzánk, mert intézetünk világosan kitűzött czélja szerint egy 8 évfolyamú, oszt- hatlan egész, melynek feladata az általános műveltség megadásán kívül és főleg a technikai tudományokra való előkészítés. A fegyelmi állapot is teljesen megnyugtató volt. Csak egy esetben kellett komolyabb fegyelmi eszközhöz nyúlni, és akkor is nem saját tanítványunk, hanem egy más intézetből jött irányában. — Ez ugyanis hamisított bizonyítványa alapján eszközölte ki intézetünkbe való felvételét, mi kiderülvén, ezen tanuló a lefolyt tanév tartamára mind intézetünkből, mind abból, melynek bizonyítvá­nyát meghamisitá, kizárottnak nyilváníttatott. Az ifjúság egészségi állapota is kedvezőnek mondható, a mennyiben semmi nemű ragályos vagy más súlyos betegségek ez évben elő nem fordultak. Mindamellett a halál ez évben is megkívánta áldozatját, kiragadván körünkből

Next

/
Thumbnails
Contents