Értesítvény a Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáltanoda 1875-76-ik tanévéről
7 kiküzdött nagyszerű vívmányok mellett, a megdicsöültnek áldásos örök emlékezete s tanulságteljes életpéldája. Minél mélyebb völgyből nézzük a hegy ormát, annál magasabbnak látjuk azt. És korunk a szédelgés mélységes völgyéből néz fel Deák Ferencz jellemszilárdságára, korunk az önzés — a corruptio — posványából néz fel Deák Ferencz arany tiszta önzetlenségére! 0 inkább a jövöé, a jövő pedig az ifjúságé! Igen hazám serdülő reményei, ifjúság! Deák Ferencz szellemi hagyatéka a tied! s hogy méltányolni, megbecsülni, megőrizni s ha kell megvédeni is tudjátok e drága örökséget: tekintsünk kissé az élet tükrébe — a történelembe. Ezer éves fennállásása óta ezer meg ezer dúló fergeteg vonult keresztül hazánk egén, majd a tatár Kán xerxesi tábora, majd a török világuralomra vágyó gőgje zúdította ránk pusztító hadait, majd száz más kül- vagy pártos- kodó belellenség menyköve villogott: mégis — mint Petőfi mondja: ,,A magyarok nagy istene reánk takarta szent palástja szárnyát. És tombolt a vihar, de csak fejünk felett!“ Azonban a történelem beható tanulmányozójának nem kerülheti el figyelmét azon nagy veszély sem, mely keresztül húzódik nemzeti életünk minden korszakán s már csak az által is nagyon súlyos, hogy nem fegyveres hadsereggel, hanem minden fegyvernél élesebb eszközzel, — politikával — támadta meg nemzeti, önálló, független létünket. Értem e veszély alatt a külhatalmak azon meg megújuló törekvését, melylyel főúri jogot akartak maguknak hazánk fölött megalapítani, s ezen protectori jog befolyásával a nemzetet alkotmányos szabadságától megfosztani s az alkotmányos, szabad magyar hazát főúri hatalmuk alá rendelt országgá sülyeszteni. A történelem sok baj okául a magyar nemzet azon jellemét hozza fel, melynek a költő e szavakban ad kifejezést: „Átok fogta meg a magyart, hogy az soha össze nem tart.“ — Ámde a figyelmes olvasó előtt az sem marad kétséges, hogy legtöbb esetben épen ezen veszélytől való félelem volt a pártoskodás szülöanyja, nevelő dajkája. Hogy hosszadalmas ne legyek, csak a főbbeket sorolom el. Szt. István halála után Péter király idegenekkel népesiti be udvarát, idegenekre ruházza az országos föhivatalokat; midőn az e miatt felháborodott nemzet megingatja trónját, hogy azt megtarthassa, Henrik császárhoz folyamodik s neki ajánlja hübérül az országot. Mennyi viszontagságnak lett e tény kutforrásává! Mig Béla vitézsége megmentette az ország függetlenségét. Az Arpádház kihaltával a római pápa igényelte magának a jogot, hogy Magyarországnak királyt adjon. Mily sok Ínséget okozó keserű pártoskodást szült ismét e tény! Mig két, tehetetlen király után, női ágon az Árpádházzal szintén rokonságban levő, s kora legnagyobb fejedelmévé vált Róbert
