A Szabad Királyi Pécsvárosi Reáltanoda második programmja 1858.
12 jobban — mint látni fogjuk — képviselve, és mintaképül szolgálhat minden ország művészeinek, kik e helyeket tanulmányozási vágyból föl is keresik, és bámulattal elégítik ki kíváncsiságukat. Vájjon mind ezen művészetre is egyedül az olasznép volna alkalmas ? Vagy mindebből nem derül-e ki, hogy Roma mindenkor, és jelenleg is a művészetek iskolája és ápolója? És valóban nemcsak a zene , hanem a többi művészetek is az egyházban találták föl mindenkor pártfogó anyjukat. Az építész nagyszerű hajlékokat emel, a szobrász a szentek szobrait az oltárra teszi, a festész az oltárképekben a hitnek titkait, és a szentek telteit varázsolja élénkbe. A művész képzelő tehetségével befutja a világot és bámulja az Isten remekműveit, s teremtményeit Csodálkozással telik el, midőn az égnek kék boltozatját, az égitesteket, a jó illatú virágokat, a bájénekii madarakat és a többi állatokat szemléli. Istennek, ezen a nagy természetben látott müveit utánozni óhajtván, templomot emel, és azt ellátja magas boltozattal, mely az égnek második boltozatát, továbbá nagyszerű oszlopokkal, világító ablakokkal, melyek az Isten nagyságát, hatalmát ábrázolják. így működik az építész. — Továbbá az Istenen kívül léteznek angyalok s szentek, a művész képzelőtehetségénél fogva mindezt szemléletileg akarván előadni, különféle képeket, szobrokat fest és farag; így keletkezik a festész és szobrász. kik imádást, ájtatosságot és szent tetteket ábrázoló képeket festenek, faragnak és öntenek, és ezt egyedül az Isten nagyobb dicsőítéséül, miért is az egyház mindezeket minden időben pártolta , így akarván a láthatók által a sziveket a láthatatlanokhoz emelni. — Mig más vallásunknál legnagyobb pusztaság honol, addig a kathol. egyházban jelentésteljes művészeti tárgyak lepik meg az ájtaloskodól. „Én tisztelem — mond Lavatler — a katho- lika egyházat, mint régi, gazdagon fölékesített golhépülelet, mely őskori drága emlékeket őriz keblében, ezen egyház dőlésével minden keresztény egyház halomra omlanék! “ GSchveic. Kir- chenz. 1833.) — Haller pedig így ir családjának: „A kalholika szentegyház szépsége mindenkor vallásos tárgyakra emelé szívemet; ellenben Cprotestans) templomaink üressége , melyekből az utósó keresztény jelet is eltávolítók, és isteni tiszteletünk szá^
