A Szabad Királyi Pécsvárosi Reáltanoda második programmja 1858.
9 csuszavait: „Atyám kezeidbe ajánlom lelkemet! A fájdalmas, csöndes, bús hangokat egy kevéssé kebelrázóbb hangok váltják föl, emlékeztetvén minket a végső órákra, midőn a nap megse- tétült, a sziklák megrepedtek, a templom kárpitja két részre szakadt, a halottak föltámadtak. Oly varázserővel hatnak a zenének e hangjai, hogy fájdalomban mintegy elmerülve a századossal fölkiáltunk : ez valóban az Istennek fia volt! A fájdalomban elmerült, és mintegy porbahullt hallgatót a zene ereje csakhamar fölüdíti, és örömre villanyozza föl a trombiták élénk harsogása, mely az ünnepélyes föltámadást hirdeti. „Et resurrexit“ És föltámadott. A zenének bájereje századokon át visszavezete képzelő tehetségünket a sz. sirhoz, hogy lelki szemeinkkel lássuk a dicső föltámadást, mely minket is azon édes reménynyel kecsegtet, hogy mi is föl fogunk támadni, és hogy : Jöni kell, és jőni fog egy jobb kor! E reményteljes hangok közé a „Credo“ végén ismét mint elején kebelrázó hangok riasztják föl a bűnöst, midőn hallja: „Et iterum venturus est judicare vivos et mortuos“ És ismét eljövcnd megítélni az élőket és halottakat. Az öröm és reményteljes imádságok között hallhatók a kétségbeesettek jajkiállásai. Az eldöntő idő, a nagy nap, az ntósó- itélet rémleljes jelenete szövődik jósló szellemmel lelki szemeink elé! Lélekzetünk eláll, szavunk s imádságunk reszket, mert borús felhők vonulnak el végpercziink láthatárán. Mintha csak látnok a világot sarkaiból kiemeltetni, és hallanék az angyalok trombita harsogásait e szavakkal: „Keljetek föl halottak, jöjjetek az ítélethez!“ Egyfélén a választottak dicső fényserege, másfelől a kétségbeesettek és elitéltek sötét, homályos alakjai.... Ekköz- ben a hit- s reménynek napja kisüt, az isteni irgalomnak lobogója kitüzetik, és e végső szavak zárják be a „Credot“ „Et vitam venturi saeculi. Amen“ És az örökéletet. Amen. Ne félj halandó, vau számodra egy örökhaza, melyet a vég- hetetlen jóságu Isten készített számodra ! — A „Credo“-nak ezen
