Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1942

VI. Iskolánk élete az 1942/43. iskolai évben - Az iskola célkitűzése. Értekezletek - 3. rész. Az iskola nevelő-oktató munkája

66 a helyet, amely megilleti és minden munkánkkal szolgálni igyekezünk a szebb és boldogabb magyar jövőt. Stúdió. Üj és az egész országban egyedülálló kezdeményezés érte el célját ebben az iskolaévben a gimnázium keretein belül. Nyolczas Ipoly tanár vezetésével Nádor Tamás VIII. oszt. tanuló kezdeményezésére a mult évben kezdte meg munkáját az ifjúsági Stúdió, mely rövid idő alatt oly eredményeket tudott felmutatni, melyekre az egész ország felfigyelt. A stúdió hangfelvételei által megörökítette Pécs városának, elsősorban pedig a gimnáziumnak minden kiemelkedő eseményét. A magyar Rádió elsőnek egy színházi ünnepségről készült hangfelvételünket forgatta le, majd február folyamán műsorra került Budinszky Sándor studiólátogatásáról készült hangfelvétel is, mely keresztmetszetet ad a Stúdió életéről. Pécs magasrangú látogatói Angelo Rótta c. érsek, pápai nunciussal és Szinyei Merse Jenő kultuszminiszterrel az élen szintén megtekintették a Stúdiót, s elismerésüket fejezték ki. Majdnem valamennyi művészileg kiemelkedő hangversenyt ugyancsak megörökítettük. A Stúdió belső élete és berendezése teljesen hasonló a komoly rádióstúdiókhoz, azzal a különbséggel, hogy itt a vezetéstől kezdve a műszaki szereléseken, lemezvágáson, lemezforgatáson, műsorközlésen keresztül a helyszíni közvetítések vezetéséig és az adminisztrációs munka elvégzéséig mindent diákok végeznek. Hogy a Stúdió elérte célját, s ilyen szépen szerepelt, az a Stúdió diáktagjai önzetlen és lelkes munkásságának következménye. A műszaki részen elsősorban Ollé László, Hargittay Emil, Hebling Ernő és Bognár Emil, a prózai osztályban Mohay András és Kass József fejtettek ki értékes munkát. A Stúdió további működése elé a legszebb reményekkel nézhetünk. Szülőkkel való érintkezés. A szülőkkel való érintkezés mindig hasznos, kívánatos és szükséges volt, de soha nem volt annyira fontos, mint a mai időkben, midőn a szülői ház nyugodt békéjét és az iskola egyenletes munkáját a háború pörölye döngeti. Ebben a vérpárás viharban elveszhetik és elveszik sok minden: büszke óceánjárók acéltestét a tengerfenék iszapja takarja be; fémtollú légicsodák szárnyaszegetten hullnak le; ipar-gépkolosszusok búgása örökre elhallgat; emeletes paloták földdel egyenlővé lesznek; templomok harangjai fájó zengéssel némulnak el; örök bölcsességgel teleírt könyvtárak elhamvadnak, műemlékek romhalmazzá válnak, művészi kincsek fölismerhetetlenekké csorbulnak. Egyhez azonban: a gyermekhez, a háborúnak sem szabad hozzányúlnia. Gyermeki ideálizmusát a gyűlölettől, erkölcsi érzékenységét az eltompulástól meg kell menteni. Vérzuhatag fölött keskeny pallón bombarobbanások közepette szülő—gyermek—nevelő kéz a kézben: de a gyermeket át kell vinni a túlsó partra. A háború belenyúlása a család és iskola életébe bonyolultabbá teszi a gyermek lelkét is. Az egyik látja és hallja az otthon nehézségeit, szülei arcáról leolvassa a gondterhes napok számát. A másik elmereng aggódva és fájón messze a végtelenbe. Édesapját látja a förgeteges orosz pusztákon ezer veszély közepette. Azt mondják: elmélázik. Felelős-e érte? Vagy szétszórt, nyugtalan, tesz-vesz cél nélkül. Sebesülteket szállító kocsit látott. Béna, fagyott kezű-lábú honvédeket raktak hordágyra. Édesapját vagy bátyját kereste köztük. Ma nem találta. Talán holnap? Tehet róla, hogy nem tud figyelni? Ha azok a néma fogadószobák egyszer megszólalnának!