Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1942
VI. Iskolánk élete az 1942/43. iskolai évben - Az iskola célkitűzése. Értekezletek - 3. rész. Az iskola nevelő-oktató munkája
61 Októberben igen jól sikerült, fegyelmezett cserkészjáték volt a csapat idősebb cserkészei között. Vörös Kereszt gyűjtésben segédkeztünk. November 1—2-án a temetőben a rendi sírboltoknál és az intézet hősi emlékműve előtt díszőrséget álltunk. 20-án Szinnyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter meglátogatta otthonunkat. December 5-én résztveszünk a cserkészmozgalom országos megmozdulásán a Kormányzó Úr Őfőméltósága névünnepének előestjén. Megszervezzük a férficserkészrajt, melybe a csapat volt cserkészeit egyesítjük. Karácsony alkalmával minden raj megajándékozott 1—2 szegény családot. 23-án meleg hangulatban ünnepeltük meg Jézus Krisztus születését. Erre igen sok régi cserkészünk jött el. A csapat legkiválóbb tagjai könyvjutalomban, dicséretben részesültek. A tábori pályázatok nyertesei — Trimmer Elek, Wöllner Frigyes, Csőgl János, Sik Tibor — megkapták jutalmukat. A fiuk pedig megajándékozták egymást. Januárban több kisebb összejövetel, síkirándulás volt. Február 10-én gyászmisén vettünk részt Baumgartner Alán alapítóparancsnok lelkiüdvéért. A Szülők Iskolájában a ruhatárszolgálatot a csapat látja el. 21-én megkezdődik a csapat őrsvezetői tanfolyama 20-as létszámmal. Márciusban Pálos Bernardin dr., tankerületi kir. főigazgatót a főcserkész úr a pécsi IV. kerület parancsnokává nevezte ki. Húshagyókeddi körmeneten és a március 15-i levente ünnepségen a csapat díszrajjal képviselte a cserkészmozgalmat. 21-én csapatfogadalomtétel és kiscserkész-igéret. Ez alkalommal 18 újoncot és 10 kiscserkészt avattunk fel Pálos Bernardin dr., kerületi parancsnok, a tanári testület, számos szülő és volt csapattag jelenlétében. 25-én a Pius gimnáziumban tartott kerületi szemlén és kémkereső versenyen vettünk részt. Áprilisban csapatgyűlésen ünnepeltük meg a csapat megalapításának 27. évfordulóját és megemlékeztünk gr. Teleki Pál halálának 2. évfordulójáról. A pécsbányatelepi 22. országos őrsvezetői tábor E altáborának előkészítését és vezetését legnagyobbrészt csapatunk végezte. A 232 főnyi táborban 43-an vettek részt csapatunkból, mint kiképző (23), szolgálatos (7), illetve mint résztvevő (13). Nagypénteken és nagyszombaton szentsírőrséget adtunk. 25—26—27-én két őrssel vettünk részt az országos Teleki Pál emlékportyázó versenyen. Májusban erőteljesen kezdtük meg az előkészítését csapattáborunknak. Egy csapatkiránduláson őrsi akadályversenyt rendeztünk. Résztvettünk a május 31-iki hősök emlékünnepén a cserkészdíszszázad keretében, melynek legnagyobb részét csapatunk adta. Június 6-án a város felajánlási ünnepén a kivonult cserkészdiszszázadban szép számmal szerepeltünk. 7-én Rótta Angelo pápai nuncius tekintette meg otthonunkat. Szorgosan készültünk a csapattáborra, mely Pélmonostor határában, a Háli erdőben lesz kb. 90-es létszámmal. Otthonunkat többször bocsátottuk a kerület rendelkezésére, egyszer pedig ifjúsági könyvkiállítás céljaira. Idén egyik szobánk a fiúkereskedelmi iskola tanári szobája volt, nagytermünkben pedig állandó tanítás folyt. A cserkész-szülőkkel két alkalommal szülői értekezleten kerestünk érintkezést. Havonta 1 csapat- és hetente 1—1 raj- és őrsi gyűlést tartót-