Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

VII. Adatok az 1941/42. iskolai év történetéhez

41 Bajáki Mihály S. J., a Pius-gimnázium tanára, tanulmányi felügyelő febr. 25-én a görög nyelvi órákon jelent meg. A hivatalos látogatásokon kívül sok kedves vendéget köszönthettünk iskolánk falai között. Eljött hozzánk hg. Galitzin Péter, dr. Kállay Zoltán, a debreceni tud.-egyetem Rector Magnificusa, dr. Kreitl Géza, min. tanácsos, Simonffy Jenő, premontrei kanonok, tanügyi főtanácsos, a Katolikus Tanügyi Főigazgatóság központi igazgatója, Blaskovics Piacid, az esztergomi leánygimn. igazgatója, dr. Fábián István, a pécsi áll. gr. Széchenyigimn. igazgatója, Csokonay Zsigmond, ciszt. r. ny. esperes, lelkész, Farkas Alberik, dr. Horváth Szaléz ciszt. r. lelkészek és még sokan mások, különösen az iskola régi diákjai. A tanulmányi kirándulásra érkező budapesti és vidéki intézeteknek is szívesen mutattuk meg iskolánkat. A tanulók létszáma. Az I. osztályba 65, a II. osztályba 65, a III. osztályba 66, a IV. osztályba 65, az V. osztályba 58, a VI. osztályba 64, a VII. osztályba 66, a VIII. osztályba 52, összesen 501 nyilvános tanulót vettünk fel. A vizsgálatot tett magántanulók száma 23 volt. Évek óta minden erőnkkel igyekszünk a tanulók számát csökkenteni: vidékről bejáró növendéket nem veszünk fel, a szülőknek pedig iparkodunk megmagyarázni, hogy a gimnázium inkább a tudományos életpályára szolgál előkészületül. S ez igyekezetünk nem volt minden eredmény nélkül, mert a létszám fokozatosan csökken, s az öt év előtti állapothoz (573 osztályozott tanuló) viszonyítva az idén a tanulók létszáma 77-tel kevesbedett. E téren állandó és lényeges javulás akkor áll be, ha Pécs városának iskola-életében a tervbevett építkezések megvalósulnak és a gyakorlati középiskolák és szakiskolák száma emelkedik. Valláserkölcsi nevelés. Amikor a szülő a szerzetes-iskolára bízza gyermekét, elsősorban az a szempont vezeti, hogy legdrágább kincse, gyermeke istenfélő, vallásos nevelést kapjon. Nem lehet közömbös egyetlen komoly gondolkozású szülő számára sem, hogy gyermeke milyen környezetben nő fel s válik férfiúvá. A gyermekkorban szerzett benyomások, mégha később ideig-óráig háttérbe szorulnak is, nem múlnak el nyomtalanul, hanem irányt adnak az életnek. Az életben pedig nem a tudomány és műveltség, legalább is nem elsősorban, igazítják el az embert, hanem a vallásos élet, az istenfélelem. Az igazi életbölcseség csak akkor lehetséges, ha az Istenben gyökerezik. A Szentírás szavai: „initium sapientíae tímor Domini" (Eccli. 1. 16.) mindig örökérvényűek maradnak. Különösen a mai forrongó világban, amikor nemcsak a megélhetés körében, hanem a szellemi eszmeáramlatokban is csak tapogatódznak az emberek, szükséges és nélkülözhetetlen a szilárd, a változatlan elven nyugvó alap. Ez az alap pedig nem lehet más, mint maga az Igazság, Isten. Ez a gondolat vezérelte az intézet nevelő-karát akkor, amikor hivatásánál fogva alapelvévé tűzte ki a vallásos nevelést. Minden igyekezetünk arra irányult, hogy komoly, az örök törvényeken nyugvó világx nézetet adjunk az ifjúságnak. Nem elégedhetünk meg csak a tudományok közlésével, hanem rá kell mutatnunk és rá is mutatunk minden tudomány és igazság forrására, Istenre. Nem elégedhetünk meg a pusztán elvont