Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1941

III. A Ciszterci Rend jubileumi ünnepségei Pécsett

13 artibus retinetur, quibus initio partum est. (Cicero: Catil. 2.) A ciszterci rendnek is vissza kell időnkint térnie útján az eredethez: quibus inito partum est: Szent Róberthez, István apáthoz, Szent Bernáthoz, a mézajkú doktorhoz, a Boldogságos Szent Szűz „ardentissimus laudator"-ához, ott tudja meg, mit kell cselekednie a jövőben. Mikor most mi is visszamegyünk ezzel az anyával az eredethez, erőt, ihletet, sugalmat merítünk belőle minden időkre. — A ciszterci tantermekben feszület van, a magas katedráról kitárt karokkal néz ránk az isteni Mester. Ö mondotta: Én vagyok az út, igazság és élet. Azért van az útszélen kereszt, mert Krisztus az út: Ö az örök jelen, a honnan és hová közt. Azért van iskolakereszt, mert Övé az iskola: az igazság keresésének műhelye, ő az igazság. És ott van a kereszt a tarlón mint búzakereszt: övé az élet, amint a magyar nép így is hívja a búzát: élet. — Ö mondotta: „Ne félj kisded nyáj, tetszett az én Atyámnak nektek adni egy kis országot", ez az ország az iskola, ennek trónusa a katedra, övé a gyermek, övé az igazság birodalma. Tőle van tekintélyünk, mondanivalónk, sikerünk, haladásunk. Joggal jelezte könyvünkben is kereszt a leckét, itt tanítottak rá, hogy életünknek zsoldja, napszáma felvenni keresztünket és követni az isteni Mestert. Legyenek áldottak, akik előttünk járva, Krisztus Urunk áldott nyomain nekünk utat mutattak! Amen. Szentbeszéd után dr. Kelemen Andor, c. apát, belvárosi plébános, végezte el az ünnepélyes vesperást Szent Róbert apát, rendalapító tiszteletére. Szerdán, ápr. 29-én, Szent Róbert rendalapító-apát ünnepén, a triduum harmadik napján, a belvárosi templomban d. e. 9 órakor Virág Ferenc megyéspüspök, a Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztályának elnöke, ünnepélyes hálaadó főpapi szentmisét pontifikált és Te Deum-ot mondott. Az evangélium után a főpásztor alkalmi szentbeszédet intézett a tanulóifjúsághoz, a papsághoz és a nagyszámban egybegyűlt hívőközönséghez: Tisztelendő Testvéreim! Kedves Tanulóifjúság! Kedves Híveim! Az Ür Jézus Krisztusnak egyik példabeszéde a magvetőről hangzik. Szent Márk evangéliumából halljuk, hogy kiment a magvető vetni és ami mag az útfélre esett, az ég madarai felevék azt. A másik köves talajra esett, ahol nem sok föld volt, hamar kikelt, mivel nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, megperzselődött és elszáradt és nem tudott teremni. Ismét egy másik, tövisek közé esett s köztük felnővén a tövisek elfojták azt, amint felsarjadt. Végre egy másik jó földbe esett és felsarjadt és megerősödött és bő termést hozott; némelyek 30—60—100-szoros termést hoztak. Az Isteni Üdvözítő beszédében tulajdonképpen az isteni ige sorsának fejlődéséről beszélt. Mi a sorsa az isteni igének s azoknak a szent igazságoknak, amelyeket az Ür Jézus Krisztus elhozott a földre, hogy minket tanítson és az örök üdvösség útjára vezessen. Amíg Ö itt e földön járt, maga magyarázta ezt a magvetőről szóló példabeszédet. Azok, akiknél a mag az útfélre esett, befogadják az igét, hallják a prédikációt, hallják az elmélkedést, hallják az Isten intelmeit, de akár testi bűneik, akár a lélek szennye miatt a sátán gyorsan elragadja őket. Az a mag; mely köves talajra esett, örömmel hallja az Isten igéjét, az szívébe is zárja, de mivel igazi talaja nincsen, képtelen gyökeret verni, termést sem hoz. Amely magvak a tövisek közé estek, azok, akik hallgatják az Isten igéjét, de a gondok, a világ csalárdsága és más egyéb