Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940
V. Adatok az 1940/41. iskolai év történetéhez
71 dult elő. Első osztályban 0, a másodikban 3, a negyedikben 0, ötödikben 0, hatodikban 0, a hetedikben 0. Szamárköhögésben csak az első osztályban volt egy megbetegedés. Kanyarója volt az elsőben l-nek, a másodikban 2-nek, a harmadikban l-nek, negyedikben 0-nak, ötödikben 0-nak, hatodikban 0-nak, hetedikben l-nek. Feltűnően nagy számban betegedtek meg a tanulók rubeolában. Az elsőben 4, másodikban 9, harmadikban 4, negyedikben 6, ötödikben 15, hatodikban 5, hetedikben 3, összesen 46 tanuló. Egyéb fertőző betegségben: (főleg fültőmirigygyulladásban) az elsőben 11, a másodikban 2, a harmadikban 2, a negyedikben 1, az ötödikben 0, hatodikban 0, hetedikben 1 tanuló betegedett meg. Himlőben a hatodik és hetedik osztályban 1—1 tanuló betegedett meg. Diftériamegbetegedés az idén nem volt. Fertőző betegségek is mind jóindulatúak, jó kórjóslatúak voltak. Az igazgató az egészségtan-tanár javaslatára a tornaórák alól felmentett egész évre 17 tanulót, félévre 14 tanulót, rövidebb időre 18 tanulót. Hatósági szemvizsgálat két alkalommal volt, hatósági újraoltás egy alkalommal. Az eddigi vizsgálatok tanító, nevelő eredményének tekinthető az az örvendetes körülmény, hogy a tanulók egy része már nem várja meg a hivatalos orvosi vizsgálat idejét, hanem már a vizsgálat idejére rendbehozatják két legszembetűnőbb kóros elváltozásukat: romlott fogaikat és lábuk hosszanti boltozatsüllyedése (lúdtalp) miatt betétet készíttetnek. Az egészségtanórák alatt a tanulók érdeklődése komoly volt, gyakran mutattak figyelmet értelmes kérdezősködésükkel olyan gyakorlati kérdések iránt, amelyeket a tananyag csak röviden érintett, vagy amelyekről említést sem tett. Ily módon az egészségtan-tanár sokoldalú és többirányú munkája eléri a célját: az egészséges életre való nevelést. Természetvédelem. Az új magyar természetvédelmi törvény, amely az erdővédelemmel szorosan összefügg, végrehajtási utasításai révén lehetővé teszi a gyakorlati természetvédelmet is. A tanulók minden kínálkozó alkalommal természetvédelmi nevelésben részesültek, hogy nemcsak a törvény szigorúsága, hanem a jobb meggyőződésük alapján is kíméljék a pusztuló természeti emlékeket, fákat, bokrokat, virágokat, madarakat, forrásokat és egyéb természeti kincseket. Légoltalom. Az idők szavának és igényének megfelelőleg folyt a gyakorlati és az elméleti légoltalomra irányuló nevelő és oktató munka. A természetrajz, egészségtan és testnevelés keretén belül a 167.463/1940. IV. sz. rendeletnek megfelelőleg történt az elméleti kiképzés. Bekapcsolódtunk városunk légoltalmi gyakorlataiba. Az intézet elsötétítése példaszerű volt. Légi riadóra pillanatok alatt a kijelölt helyre vonult népes iskolánk minden tanulója. Cserkészeink még külön munkát is végeztek ezen a téren. A nagyhéten lévő tényleges légi készültség ideje alatt az előadás szünetelt, de cserkészeink és leventéink figyelő és riasztó munkát végeztek az országos légvédelmi készültség egész ideje alatt. Áldozatos munkájukról a cserkészet jelentése bővebben számol be.