Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940

V. Adatok az 1940/41. iskolai év történetéhez

63 ritkaságszámba menő nyelvismeretre tett szert. Harminc évig volt iskolánk tanára. Ezen idő alatt lelkes társadalmi munkásságával szolgálta Pécs város közönségének kulturális érdekeit. Különösen buzgó terjesztője és munkása volt a Nemzeti Szabadtanítás eszméjének, a gyorsírás-tanulás fontosságának, a Mecsek Egyesület keretében pedig nagy érdemei vannak a Mecsek hegység ismertetésével és sok barátot szerzett szép hegyvidékünknek. Nyolc évvel ezelőtt vonult nyugalomba. Itt maradt köztünk, ahol élete javát eltöltötte. Munkás életében soha nem hajhászta a külső elismerést kivívó eredményeket. De elnyerte azt, amit semmiféle hatalom nem osztogathat: kartársainak, munkatársainak és tanítványainak őszinte tiszteletét és szeretetét. Endrédy Vendel, zirci apátúr a ritka jubileum alkalmával meleghangú levélben köszöntötte a Rend érdemes tagját és a Rend nevében művészi kivitelű helyhet — Megyeri-Meyer Antal képzőművészeti főiskolai tanár tervei szerint — küldött a jubilánsnak. Mind a kelyhet, mind pedig az üdvözlő levelet a zirci apátúr megbízásából Kühn Szaniszló házfő-igazgató, a pécsi rendház tagjainak jelenlétében, aug. 4-én nyújtotta át az ünnepeltnek, aki aranymiséjét teljesen csendben, augusztus 7-én mutatta be az Ürnak a székesfehérvári ciszterci templomban. E ritka szép ünnepen az iskolát az igazgató és dr. Oppermann Balduin tanár képviselte. Kegyeletes emlékezések. Talán csak Széchenyi halálakor jajdult fel a nemzet oly keservesen, mint 1941. április 3-ának reggelén, amikor gróf Teleki Pál, Magyarország miniszterelnöke meghalt. Nem tudtuk, kit sirassunk jobban: a nagy államférfiút, a talpig becsületes magyar embert, a nagy tudóst, az ifjúság atyai barátját vagy a páter patriae-t. Talán ez utóbbit: ebben benne van minden fájdalmunk és veszteségünk. A boldogult életében emberfeletti munkát végzett az elesett magyar nemzet felemelésével, a béketárgyalások előkészítésével, a külföldet felvilágosító munkák megszervezésével, azután lassan elvezette a nemzetet a feltámadás, az országnagyobbodás útjára s miközben a magyarság az újjászületés, a feltámadás útját járta, az ő hazafiúi lelkében szörnyű kétely támadt: le tudja-e népünk vonni a mult tanulságait. Idegzetét felőrölte nemzete sorsáért való gyötrődése, az érte való aggodalom. — A nemzet nagy fiáról az intézet dísztermében április 4-én az intézet igazgatója emlékezett meg, másnap pedig gyászmisében imádkoztunk, hogy az Ür vegye irgalmas szeretetébe hűséges, de az élet küzdelmeiben elfáradt szolgáját. E célra ajánlották fel fiaink húsvéti közös szentáldozásukat is. A gyászmísén a cserkészek — az ő szeretett fiai — ministráltak. A tavalyi iskolai év utolsó napján érkezett meg Zircről a szomorú hír, hogy iskolánk egykori kiváló tanára: Prácser Albert június 24-én 75 éves korában meghalt. Iskolánknak 6 évig (1892/93—1898/99.) volt tanára. Tanári munkájáról egykori tanítványai nagy elismeréssel és hálával emlékeznek meg. Lelkiismeretes munkáját és tanári igazságosságát minden növendéke a legnagyobb tisztelettel emlegeti. A klasszika-filológiának volt buzgó művelője s ez iránt való szeretetét a katedráról a lelkipásztori munkakörbe is elvitte. Csendes falusi magányában, később nyugalmi éveiben is megszakítás nélkül dolgozott: a latin és görög klaszszikus műveknek volt fáradhatatlan olvasója és fordítója. Halálának