Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940
XI. Ifjúsági egyesületek
125 a szentesi országos kongresszusra, azonban a rossz közlekedési viszonyok lehetetlenné tették tervünket. Miután elvégeztük a tanfolyam anyagát, Igazgató úrtól engedélyt kaptunk a Ciszterci Eszperantó Kör ideiglenes működésére. A C. E. K. célja, hogy az eszperantó nyelvet megismertesse, megszerettesse és terjessze az intézetben; azután hozzá akarunk levelezésünkkel járulni ahhoz, hogy külföldön minél többen megismerjék a magyar Regnum Marianumot, minél több barátot szerezzünk édes hazánknak. A tanfolyamot vezette és a C. E. K. alapítását kezdeményezte Szalai János VIII. o. t. A szervezésben közreműködött Selényi Zoltán VI. o. t. Számunkra az eszperantó nyelv nem cél, hanem eszköz: az új kor egyik hasznos vívmánya, mint a rádió vagy a távbeszélő. Ez az eszköz ma már, korunk életében, szinte nélkülözhetetlen, a jövő fejlődés pedig világnyelv, segédnyelv nélkül el sem képzelhető. Tudjuk, hogy a tömegek korában élünk. Kell egy olyan nyelv, amelyen minden ember megérti vezetőjét; amellyel az ezernyelvű népeket egységesen a Cél felé, az Isten felé lehet irányítani. Egységes nyelvre van szüksége az egy-eredetü emberiségnek! Ezért vagyunk eszperantisták!