Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1940

XI. Ifjúsági egyesületek

120 Május 11-én a parancsnok és helyettese megnézik a kiszemelt tábor­helyet és elintézik a beszerzési kérdéseket. Ugyanezen a napon volt a pécsi cserkészcsapatok céllövőversenye. A cserkészek csapatversenyében (12—15 évesek) a) lőcsapatunk első, b) lőcsapatunk második lett. A legény­cserkészek csapatversenyében (16—18 évesek) lőcsapatunk első lett. A cserkészek egyéni versenyében 1. Demeter Ferenc, 2. Hodosi László, 3. Végh Tibor, 4. Ott Miklós, 5. Mohay András, mindannyian csapatunk tagjai. A legénycserkészek egyéni versenyében ugyancsak a mi három cserkészünk érte el az első három helyet: 1. Sik József, 2. Mohay Károly, 3. Herpay Imre lett. Az egyéni versenyek helyezettjei éremdíjazásban részesültek. 15-én cserkészszülőí értekezletet tartottunk a nyári táborra vonatkozólag. Először Kühn Szaniszló, igazgató úr ismertette a csapatnak a táborral kapcsolatos célkitűzéseit, majd a parancsnok adta elő a nyári táborra vonatkozó terveit és elgondolásait. A cserkészszülői értekezletre nagy szükség van. Itt nyerhetnek felvilágosítást a szülők s oszlathatják el esetleges aggodalmaikat. A csapatnak pedig mindenképen fontos érdeke a szülőkkel való együttműködés a fiúk nevelése szempontjából. 17-én délután 40 cserkészünk fogadta a belvárosi plébániatemplomba érkező Virág Ferenc megyéspüspök urat. 17-én és 18-án volt a „Hősök Versenye" országos őrsi teljesítménypróba. A pécsi versenyekben a helybeli és a környékbeli csapatok vettek részt. A verseny két részből állott: 1. őrsi teljesítménypróba 20 km.-es útvonalon a III—IV. próbások részére és 2. őrsi akadályverseny 14 km.-es útvonalon az I—II. próbások részére. A III—IV. próbások versenyében két őrsöt indítottunk. Ennek a ver­senynek az eredménye (elérhető 180 pont, indult 10 őrs, 9 csapatból): 1. a 47. sz. csapat I. versenyőrse 135 ponttal; 2. a 47. sz. csapat II. versenyőrse 133 ponttal. Az I—II. próbások versenyében egy őrsöt indítottunk. Itt az eredmény (elérhető 160 pont, indult 15 őrs, 13 csapatból): 1. a 47. sz. csapat versenyőrse 152 ponttal. A győztes versenyőrsök a Magyar Cserkészszövetség emlékszalagját kapták jutalmul. 25-én, Hősök Vasár­napján, urnaőrségeket, az ünnepély alatt pedig két mentőőrséget adtunk. Ugyaneznap délután szomorú kötelességünknek tettünk eleget, amikor egy rajunkkal résztvettünk egyik cserkésztestvérünk édesapjának teme­tésén. Az Ürnapi körmeneteken egy-egy rajjal képviseltük a pécsi cser­készeket. Június 20—26-ig Vasason kerületi örsvezetői táboron veszünk részt, majd június 28-ától július 18-áig táborozunk a Magyaregregy melletti Márévölgyben, a Püspöki Uradalom Erdőbirtokán, 95-ös létszámmal. Az év folyamán a következő számú összejöveteleket tartottuk: 12 csapatösszejövetel, 82 rajösszejövetel, 292 őrsi összejövetel, 6 őrs­vezetői összejövetel; 7 alkalommal láttunk el különböző szolgálatokat és 8 ízben vonultunk ki. Kirándulási programmunkat a rossz időjárás miatt nem tudtuk lebonyolítani, ezért csak 5 alkalommal tudtunk rajkirándulá­sokat és még néhányszor őrsi kirándulásokat rendezni. Az eddig vázolt történések csak külső kerete és képe a csapatban folyt cserkészmunkának, mert hiszen a cserkészmunka nem abban áll, hogv kirándulunk, kivonulunk és hogy összejövetelt tartunk. A „krisz­tusibb ember és magyarabb magyar" elérése a cél, és kell, hogy minden, ami a csapatban történik, ezt a kettős célt szolgálja. Ügy hisszük és úgy

Next

/
Thumbnails
Contents