Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1939

VIII. Adatok az 1939/40. iskolai év történetéhez

60 elbírálásra rávegyék. Különösen nehezen érthető ez az eljárás olyankor, mikor az osztályozásnak pusztán figyelmeztető jellege van, s nem jár semmiféle következménnyel. Ezek a jelenségek idejétmúlt előítéletek kö­vetkezményei. Az ilyen szülők még mindig a tanuló kérlelhetetlen bíráját látják a tanárban. Ezért nem tudnak egészen nyiltak lenni vele szemben, ezért használják fel minden rábeszélő erejüket a tanár állítólag hiányzó jóindulatának megnyerésére. Pedig a gyermek érdeke azt kívánja, hogy nevelői tisztában legyenek erényeivel és fogyatékosságaival egyaránt. Lehet, hogy az őszinteség és bizalom kellemetlenségekkel, áldozatokkal, hiú ábrándok feláldozásával jár. De ez az egyetlen módja annak, hogy az iskola és a szülői ház közös munkája eredményes legyen. Filmoktatás. Az idei iskolai évben intézetünkben nagy haladást tett a filmoktatás. Ezt az tette lehetővé, hogy megerősítettük az automata­biztosítékokat és gyöngyvászont szereztünk be és így az összes tan­teremben lehetővé vált a vetítés a természettani és természetrajzi elő­adókon kívül. A szemléltető oktatásnak ezt a rendkívül tanulságos és a tanulók által is igen megbecsüli eszközét a VKM oktatófilmek anyaga főképen a föld- és néprajzi, valamint természetrajzi órákon teszi lehetővé, de azért bemutatásra kerültek más ismeretkörből is pergöfilmek. Az alábbiakban osztályonkint hozzuk a jegyzékét a bemutatott földrajzi, természetrajzi és természettani filmeknek. Földrajzi filmek: /. osztály: Szántástól a cséplésig. Mézeskalács. Mecsek. Siklós és környéke. Kőszeg és az Irottkő. Székesfehérvár. A Mecsek gazdasági élete. Pécs. A Magyar Alföld. Nagyvárad, Szent László király városa. Debrecen. Szolnok. A Tisza középső szakasza. Hortobágy. Űrnapja Mezőkövesden. A Tisza élete (A Tisza biológiája). Sátoraljaújhely. Az Északnyugati Felvidéken. A Tisza felső szakasza. Magyar emlékek nyomán. Erdélyi tavak. Csángó magyarok Bukovinában. Kalotaszeg települése. Pün­kösdi búcsú Csíksomlyón. Öröm és bánat Kalotaszegen. Vasárnap Kalotaszegen. Torda és a tordai hasadék. Déva. Brassó. Kolozsvár. Erdélyi oláhok. Képek az erdélyi magyarokról, (összesen 32.) II. osztály: Az Inn folyó völgyében. Az Alpok északi mészkővonulata. Az osztrák fővárosok. A Magas Tauern gleccsertavai. Albánia. Athén és az Akropolisz. Pireusz. Garda-tó. Velence. Italia 8. San Marino. Genovából Nápolyba. Róma és a Forum Romanum. Nápoly és Pompeji. A carrarai márvány. Valenciától Barcelonáig. Marseille kikötője. Párizs I. Fontainebleau. London és a Thames. A crovdoni légikikötő. Skan­dinávia nyugati partvidéke. Brémától Izlandig. Életképek Nápoly környékéről. Szicíliai képek. Itália 11. Szicília I. Itália 12. Szicília II. Nyári utazás az Elbán. Cseh folyók mentén. Japán, a felkelő nap országa: I. A japáni föld. II. Élelem, ruházat. V. A japáni birodalom. Hétköznapok Jáva szigetén. Egy jávai vulkán kitörése. Kasmir. Hindu temp­lomok művészete. Oázis a Szaharában. Abesszínia. Délafrikai Unio II. Falvak és váro­sok. Délafrikai Unio III. Capetown. Afrikában az egyenlítő táján III. Település. Vik­toria vízesés. A Szentföld. Itália 13. Tunisz. Fumban (egy szudáni néger falu). Ngaun­dere (egy néger falu iparosai és piaca). Nyári és téli képek az Alpokban. A hamburgi kikötő. A Vezúv és Pompeji. Grönlandi képek. A Panama csatorna. A forró földöv világvárosa (Rio de Janeiro). Az inkák országa. Japán, a felkelő nap országa IV. Test­nevelés, szórakozás. Egyiptomi piramisok. Brazília partjain. Párizs II. Bordeaux kikötő­jéből Uj-Zealandba. Versailles. London hétköznapjai. (Összesen 59.) III. osztály: A svábhegyi csillagvizsgáló intézet. Változó csillagok. Grönlandi képek. Skandinávia nyugati partvidéke. A Magas Tauern gleccsertavai. Jégvilág. Bra­zília partjain. Az Alpok északi mészkővonulata. Egy jávai vulkán kitörése. Itália 9. Pozzuole és a Solfatara vulkán. Végig a Szamoson. Nyári utazás az Elbán. A Nilus mentén. Erdélyi tavak. A Garda-tó. Afrikában, az egyenlítő táján IV. Közlekedés az őserdőben. Forróégövi erdő. Elefántok. Ngaundere (egy néger falu iparosai és piaca). Fumban (egy szudáni néger falu). A Szentföld. Egy oázisfalu és a beduinok. Japán, a felkelő nap országa I. A japáni föld. Abesszínia. Hétköznapok Jáva szigetén. Dél-

Next

/
Thumbnails
Contents