Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1937

XIV. Ifjúsági egyesületek

XIV. Ifjúsági egyesületek. Mária Kongregáció. Mielőtt a felső osztályiak Mária Kongregáció­jának ezévi működéséről beszámolnánk, önkéntelenül is felvetődik egy probléma, amelyre feleletet kell adnunk. Több helyen szóvá tették már, hogy van-e értelme és célja a jelenkor ifjúságának lelki életében a Mária Kongregációnak, vagy talán már idejét multa ez az intézmény, amely jó volt a hitújítás utáni időkben, de ma már felesleges. A felületes szem­lélő juthat csak erre a problémára, mert ha valaki bepillantást nyer a kongregációs élet működésébe, azonnal láthatja, hogy a több évi sajná­latos pangás után mindenfelé új élet fakad a Mária Kongregációk műkö­désében. A kongregációs elgondolás nem akarja merev formába szorítani az egyes kongregációk működését, hanem inkább azt óhajtja, hogy a katolikus szellemet elmélyítse, öntudatosítja a tagok életében s ezáltal hasznos és bátor harcosokat neveljen az Egyház számára. Különösen a mai időben, amikor világnézetek dúlnak egymással harcot, szükséges, hogy az Egyház fiai öntudatosan küzdjenek Isten földi országának ki­alakításán. Ezt pedig csak úgy érhetik el, ha maguk is öntudatos kato­likus, az Egyház szellemének megfelelő életet élnek. A jelenkori kon­gregációk feladata tehát az, hogy öntudatos, a hitben jártas hitvallókat neveljen és pedig a kegyelem közvetítőjének, a Boldogságos Szűz Máriá­nak pártfogása és vezérlete alatt. Ha ily szempontból nézzük a Mária Kongregációt, akkor nemcsak hogy van létjogosultsága, hanem szükséges is, mert csak közös munkával, szervezetbe tömörülve lehet dolgozni egy szebb jövő megvalósításán. A felső osztályiak Mária Kongregációja a jelen iskolai évben a kö­vetkező magisztrátus vezetésével kezdte meg működését: praefectus: Brenner Valér VIII., I. assistens Almási Elemér VIII., II. assistens Tegzes József VIII., háznagy Pánczél Imre VIII., pénztáros Barlay Ödön VIII., jegyző Nagy Andor VIII., könyvtáros Sziebert László VIII., énekvezető Szalmássy Lajos VIII., consultorok Schumann János VIII., Király András VII., Gebhardt István VI. és Papp László V. o. t. A Kongregáció tagjainak száma az év végén 96 volt. A kongregációs élet eredményesebbé tételére az év folyamán szak­osztályokat állítottunk fel. Ennek célja az volt, hogy minden tag egyé­niségének megfelelő munkateret találjon, másrészt pedig, hogy az egyes szakosztályban kevesebben lévén, bensőségesebb élet fejlődjék ki a Kon­gregációban. Négy szakosztályt állítottunk fel: hitvédelmi, hitbuzgalmi, karitatív és missziós szakosztályokat. A hitbuzgalmi és karitatív szak-

Next

/
Thumbnails
Contents