Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934
10. Tananyag - 11. Iskolánk az 1934—35. tanévben
62 peltük március 15-ét. A szellem azonban ünnepies, emelkedett volt, mert a tavasz, az ifjúság s a szabadság hajnalának gyönyörű harmóniáját visszhangozta. Az iinnepi hangulatot keltő Himnusz után Frankó Zoltán VIII. o. t. Székel yNusbeck Sándor: „Március" c. költeményét szavalta megszokott sikerrel, meleg átérzéssel. Ezután Angster József köri főtitkár mondotta az ünnepi beszédet. — A nemzeti öntudat ébrentartója a mult dicső emlékeinek nemzeti ereklyeként való tisztelete. Ennek szenteljük ünnepünket ma is. — Ezután röviden vázolja a nagy Márciusi Idus eseményeit. — ... Azonban — mondotta — nem maguk az események adnak e napnok oly jelentőséget. Ez a nap magában foglalja mindazokat a törekvéseket és küzdelmeket, melyek a kort jellemzik. De mi elsősorban a márciusi magyar lelket ünnepeljük. Azt a lelket, melyet már a szabadon rohanó szél lehelt a pusztai magyarokba; ezt hozta magával a hét vezér, ennek köszönhetjük nagy multunkat s annyi dicsőségünket. Ezért a lélekért kell a márciusi ifjak szellemét magunk elé helyeznünk, különösen ma, mikor a haza oly aggasztó helyzetének ellenére ifjúságunk egy részétől — sajnos — talán az ideális hazaszeretetnek még a legegyszerűbb formája is távol áll. Pedig súlyos, felelősségteljes feladat vár reánk, nekünk kell kimentenünk e szegény országot a nyomorból, melybe Trianon süllyesztette, úgy, miként azt a tatárjárás és Mohács utáni nemzedék tette. Ezt azonban, amire a határon túl is három millió szempár reményteljes várakozással tekint, csak márciusi szellemben lehet valóra váltani. Mutassuk meg — fejezi be beszédét a főtitkár —, hogy ez a szellem nem halt ki a XX. század fiatal magyarjaiból sem, hogy tud az ifjúság ma is bízni, remélni és nemcsak hinni Magyarország feltámadásában, hanem cselekedni, áldozatot is hozni a nagy célért: Magyarország újjászületéséért. A magasszárnyalású beszéd után Hack János VII. o. t. szavalta el erős technikával, hatásosan Sajó Sándor: „A zsombolyai sváb" c. kedves költeményét. Hazafias ünnepségünket ismét örök nemzeti imádságunk: a Szózat akkordjaival fejeztük be. A szépen sikerült, színvonalas ünnepélyeket Böröcz Marcell dr., az Önképzőkör tanár-elnöke, Fekete Rémig dr., a felsőbb Mária Kongregáció prézese és Nyolczas Ipoly, az énekkar vezetőjének felügyelete és irányítása mellett rendeztük. Jutalmazottak. i. Werner Adolf dr., zirci apátúr, az intézet kegyura, 4818 P rendes s rendkívüli beíró- s tandíjkedvezményben részesítette az intézet érdemes és rászoruló tanulóit. Ugyanő osztályonkint 10—10 P-t ajánlott fel a legkiválóbb tanulók jutalmazására. Megkapták: Massay Valter 1., Szilczer Lajos 11., Gebhardt István III., Rhédey Nándor IV., Almási Elemér V., Lassan József VI., Sudár Imre VII., Köves Gusztáv Vili. o. tanulók. Ugyancsak az intézet kegyura 10—10 P-vel jutalmazta Angster József VIII. o. s Vincze Ferenc V. o. tanulóknak az énekben tanúsított buzgóságát. 2. A Ciszterci Diákszövetség 25—25 P-t ajánlott fel minden osztályban két-két jóviseletű s szorgalmas tanulónak. Elnyerték: Erdősi Gyula, Angster György I., Horváth István s Pap László II., Bárdos Kornél, Hufgárt Árpád 111., Lukács Ferenc s Balatonyi Tibor I\., Tegzes József és Sclieich Ádám V., Márton Zoltán s Pintér István VI., Lux János s Ziener Mátyás VII., Gábriel Béla s Kovrig Jenő VIII. o. t. 3. Vargha Dámján dr. egyetemi tanár úr 25 pengős jutalomdíját elnyerte: Király András IV. o. t. 4. Wáger Ferenc egy db. 20 koronás aranyat ajánlott fel egy a vallástanból kiváló tanuló jutalmazására. Megkapta: Angster József VIII. o. t. 5. Névtelen jótevők Oberhammer Antal emlékére 50 P jutalomdíjat ajánlót-