Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934

5. Kiss Albin: Középiskolai problémák.

36 tekintettünk, Cox szerint azok lennének a főtárgyak. S megfordítva. Amibe eleddig a középiskolai oktatás legfőbb értékét helyeztük, egy-két pedagógiai koldusrongy gyanánt szerepelne az új tantervben. Robinson úgy nyilatkozik az új tantervről: „It is fear that holds us back." „Félő, hogy az új rendszer nagyon messze visszavet bennünket." Teljesen osztjuk ezt a véleményt. Ki kell itt fejeznünk azon reménységünket, hogy az európai s benne a magyar pedagógia készséges lélekkel lemond arról a modernségről, amelyet az amerikai immanens pedagógia képvisel s szívesebben hordozzuk az elmaradottság bélyegét, mintsem nyomdokaiba lépjünk az új világ neveléstanának az ő, a drága emberanyagot érdeklő, veszélyes kísérleteiben. A tanulói öntevékenység felserkentése kedvéért a szerző az athletikát s a fizikai szórakozásokat helyezi az ő nevelő-oktató rendszere központjába. A sport a modern időknek lelkesen felkarolt eszményképe lett. Vannak, akik egész dithyrambokat zengenek neki. Angliában szállóige lett, hogy a wateilooi csatát a harrowi játékpályák küzdelmei döntötték el. Bertrand Rüssel szerint a versenytereken elsajátított cooperatív szellem elhanyagolásával Anglia elvesztené ipari fölényét s talán világbirodalmát is. A szellemi káprázat sokszor nagyon is felszínes gondolatokkal megelégszik a múlt eseményeinek magyarázatánál. Ha Napoleon az ő fényes pályafutása folyamán keresztül nem gázol az európai népek önbecsérzetén s fel nem idézi a nemzeti érzés reakcióját; ha az angol ipari nagyságot meg nem alapozza sok, többé-kevésbbé névtelen tudós elmélyedése, amelynek gyümölcsei — az emberiség javára vagy kárára, most nem vitatjuk — a termelés új eszközei, a gépek, lettek, az athletika vagy bármely sport-teljesítmény nehezen okolná meg a hivatkozott történelmi jelenségeket. A testi nevelést távolról sincs szándékunkban lekicsinyelni. Gondolataink e tekintetben F. j. Reilly véleményével egyeznek. Az ő óhaja az, hogy a tesli nevelés körébe tartozó gyakorlatok ne csak egyes erősebb és ügyesebb ifjak kiváltságai legyenek, hanem minden tanulóé, akit egészségi okok nem zárnak ki belőle. (Rational Athletics c. m.). Az egyetemesen uralkodó sportot megfertőzte a nyereséghajhászás, a szenvedélyek féktelensége s a bajnokság eléréseért az egyéni erőknek szinte életveszélyes megfeszítése. Ebből a szempontból Cox is helyes nézetet vall. Szerinte a tanulókat inkább arra kell ránevelni, hogy szép játékot űzzenek, mint arra, hogy a versenyeken a győzelmet erőszakolják. A régi szabású lélek, amelynek értékelései nem a modern eszmevilág talajában gyökereznek, nagyon különös jelenségeknek lehet tanúja a sportteljesítményekkel kapcsolatban. A világháború után bekövetkezett zűrzavaros időkben, amikor a győző és legyőzött államok nehezen fékezett ellenséges érzülettel ülnek egymással szemben a zöld asztaloknál, jóformán a sport lett az egyedüli módja a barátságosabb szellemű nemzetközi érintkezésnek. Nem tudjuk, ez a kapcsolat lényegileg módosít-e valamit a világ helyzetén, de szívesen kell vennünk, hogy legalább egy semleges ponton helyre tud állni a régi kulturális összeköttetés. Viszont azonban nem igen tudunk örülni azoknak az appreciatív szempontoknak, amelyeket a társadalmak a modern bajvívókkal szemben érvényesítenek. A championokkal szemben oly formában gyúlad ki a lelkesedés, mintha ők az emberiség legnagyobb jótevői lennének. Minthogy a testi kultúrának a szellemi fölé való kerekedését vesszük ki az értékelésekből, bizonyos egyetemes dekadencia félelmével telik meg a szív. Ebben a meggyőződésben csak megerősödünk, ha áttekintünk egy kissé az európai horizonton s az újjászervezkedő államok alapgondolataira irányozzuk a figyelmünket. John W. Taylor egy idegén szemlélődő autopsziájával rajzolja elénk a