Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1934

5. Kiss Albin: Középiskolai problémák.

25 azokat a tárgyakat, amelyeket a felnőttek életszükségletei követelnek meg, számosan A-tárgyaknak, az egyetemes művelődés széthintésével foglalkozókat pedig B-tárgyaknak nevezik, a nálunk annyira gyászosan ismert B-liszta az iskolai tárgyak életében is megjelenik. A középiskolai tantervnek a nevezett, erősen radikális szellemben való megváltoztatását Cox azért tartja sürgős szükségességnek, mert a világháború után a középiskola jelentősége mélyreható módosuláson ment keresztül. Régebben a középiskola a tehetségesebb s kedvezőbb szociális viszonyok között élő ifjak nevelőoktató intézete volt. Ma az élet parancsoló hatalma az ifjak ezreit kényszeríti reá, hogy ne elégedjenek meg az elemi iskolai ismeretekkel. A kötelező iskolázás, egyes néposztályok anyagi megerősödése, a munkaalkalmak csökkenésével természet szerint együttjáró képzettségbeli szelekció egyaránt közrehatnak a középiskolai tanulók számának megnövelésére. Valósággal az a helyzet, hogy a középiskolát majdnem minden élethivatás a maga mellőzhetetlen előfeltételének tekinti s mindegyre terjed az a felfogás, hogy a középiskola a maga céljait tekintve csak a tanulók életkorában különbözik az elemitől. A változás a tantervben Cox szerint- azért is kívánatos, mert a tanulók egy része nem annyira az elvont, akadémikus jellegű ismeretek iránt tanúsít érdeklődést, hanem inkább az élet praktikus követelményei iránt. Nem tekinthető tehát jogosultnak, hogy a kiválogatás az elvont ismeretek alapján történjék. A szerző nem habozik kimondani, hogy az általa felállított zsinórmérték szerint minden normális fejlettségű gyermek alkalmas a középiskolára (C. a. p. 38.) s az ide vonatkozó joguk érvényesítése mellett sűrű alkalmakkor síkra is száll. A futólag megérintett tételek — úgy érezzük — nemcsak Amerika földjén, de nálunk is eleven visszhangot vernek. Hisz a háborús idők következményeit — az emberiség fejlődésének meggyorsított menetében, sok szunnyadó idea életreébresztésében, a régi kultúrformák tekintélyének megrendülésében s az adott súlyos viszonyokhoz simuló életlehetőségek keresésében — a győző s legyőzött országok szinte ugyanazonos mértékben tapasztalják. Cox fejtegetéseit rokonszenvesekké teszik azok a humanitárius érzések is, amelyek belőlük kicsillannak. Az első szempillantásra az a benyomásunk, hogy — íme — egy szakavatott orvos érinti meg a lázbeteg iskolai rendszer pulzusát és siet az egyetemesen érzett bajok ineggyógyítására. Tanácsos azonban részletesen fontolóra venni az ajánlott enyhítőszereket, hogy megállapíthassuk, nem jelent-e sötétbe-ugrást a régi pedagógia útjainak elhagyása. Kíséreljük meg először a legutóbb említett tételre a válaszadást. Az a gondolat, hogy minden normális fejlettségű gyermeknek joga van a kultúra áldásaihoz, elvi szempontból nem kifogásolható. Az ide vonatkozó módok és lehetőségek biztosítása azonban gyakorlatilag szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Már a nagy francia forradalom idején is felmerült a Cox által felvetett gondolat. A kigyúladt lelkesedés lázában a hűsítő erőt Necker, XVI. Lajos pénzügyminisztere, képviselte. Egyik művében a következő fejtegetéseket olvassuk. A nevelés, amely hosszadalmas időt és elmélyedést kíván, az emberiség legnagyobb részének sohasem juthat osztályrészéül. Elég ebből a szempontból rávetni a tekintetünket azon egyedek társadalmi csoportjaira, akiknek nincs vagyonuk, vagy nincs tehetségük, amely esetleg a vagyont is pótolni tudná. Ezek kénytelenek a durva fizikai munkához folyamodni, hogy életüket valahogy eltengessék. A sokszor éhbérre lecsökkentett munkadíjak mellett gyermekeiket nem csak iskoláztatni nem tudják — leszámítva a legzsengébb korokat —, hanem türelmetlenül várják, hogy azokat mihamar jövedelmező foglalkozásokra szoríthassák. IIa így áll