Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1931

•12 vésnek gyakorlati megvalósítása is mintaszerű példában tárul elénk a középkori egyetemek berendezkedésében. Amennyiben ezek az intézmények az egyházi szellem teremtményei voltak, bármely ország területén keletkeztek, a közmeggyőződés az egész kereszténység birtokának tekintette azokat. Nyilván kifejezésre jut ez a felfogás az egyetemi fokozatokhoz fűzött facultas hic et ubique docendi-kiváltságban, ami más szóval annyit jelent, hogy a magasabb tudományokkal foglalkozó egyén akármely egyetemen szerezte is meg a jogot arra, hogy az előadók sorába lépjen, ezt a hivatást nemcsak a saját Alma Materjében, hanem bármely országnak bármely egyetemén gyakorolhatta. Ezen jogosítvány alapján olyan élénk szellemi kapcsolat fejlődik ki a közép kor egyetemei között, aminőről a modern időkben álmodni sem lehet. Igaz, az adott helyzet is olyan volt, amelynek után-képzésére egyetlen individuális korszak sem vállalkozhatnék. Egységes volt a tudomány nyelve — a latinban; egységesek voltak a tankönyvek, amelyek az oktatásnál vezérfonalakul szolgáltak; egységes volt az előadások módszere — a lectióban s a disputatióban; egységes volt még a tanulók életberendezése is; ám egységes volt mindenek fölött a nevelés céljára s eszközeire vonatkozó felfogás a keresztény világnézet azonos módon elfogadott tájékoztatásaiban. így a mesterek és a tanulók is könnyű szerrel vándorolhattak ide s tova: az új környezethez való alkalmazkodás nem jelentett számukra semmi különlegesebb zökkenőt. Abból az őszinteségből s melegségből, amellyel Schneider mindezekről megemlékezik, azt kell következtetnünk, hogy az individuális korok értékeinek méltánylása mellett is benne él a lelkében azoknak a tekintélyi időknek nosztalgiája, amelyek az ókor végén s a középkor elején annyira szétporladozott közszellemű világnak oly nagy hatással működő nevelői voltak. A humanizmus s a renaissance új állomást képviselnek az európai lélek fejlődésében. A bekövetkezett szellemi lendületet bajos volna pusztán a klasszikus világ felé fordult érdeklődésből és az általános emberiesség kultuszának felébredő vágyából kimagyarázni. Ezek a pszichológiai tényezők csak azért léphettek munkába, mert az Egyház s az ő tudós világa az európai szellemek nagy kontingensénél elvégezte immár az előkészítés úttörő munkáját. Történelmi tény, hogy az új mozgalom azokban az országokban talált a leglelkesebb követőkre, amelyek az Egyház nemzetfölötti kulturális törekvéseit felkarolták s nagyarányú egyéni munkásságukkal gyakorlati értékre váltották. A középkor hagyományai a szellemi művelődés módjai tekintetében a humanizmus s a renaissance korában is tovább élnek. De megtörténnek az első erőfeszítések a korábbi egységes szellem megbontására. A természetfölötti világnézetet racionalista életfelfogás kezdi felváltani s az új tekintélyi elv, az individualizmus, térhódításával lassankint a régi művelődési rendszer lélek nélkül való burkolattá válik. A XVI. század hitszakadása s a nemzeti gondolat térhódítása befejezik a bomlási folyamatot. A latin megszűnik a tudományok lingua vehieularisa lenni. „Das Wesentliche aber war der Verlust der einen, alles Wissen tragenden Weltanschauung." (I. S. 17.) Az a természetfölötti alapokon nyugvó kulturális összefüggés, amely a középkort jellemzi, a katholikus országokban továbbra is fennmaradt. Mellette az utolsó három század folyamán bizonyos anthropocentrikus gondolatáramlásokról lehet még beszélni Ilyeneknek tekinthetők azok a pedagógiai ideák, amelyek a Bacon óta erőteljesebben hangsúlyozódó tapasztalati módszerrel, majd utóbb az ú. n. felvilágosodás eszméivel állottak összefüggésben. Ide sorozhatok azok a többnyire elszigetelt pedagógiai lelemények, amelyeket a népszerűség szárnyaira vett s amelyek megvalósítására Európa számos országában tettek kísérletet. Említeni is