Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1930

5 a pedagógus a kérdésben forgó rendszerek képviseletében beláthatatlan időkre a homályban tapogatózik. Hiányoznak a nevelés eszközei is. Részben azért, mert egy ismeretlen eszménykép megvalósításához nagyon bajos lenne eszközöket találni; részben azért, mert az okok és okozatok feltételezett merev rendjében úgy is illuzórius volna minden beavatkozási szándék. Amint az empirizmus és logizmus, ugy az individualista s kollektiv felfogás is jellegzetes szimptómái a modern időknek s. mint az emberek nagy tömegeinek bölcseleti hitvallásai, ugyancsak elhelyezkedést keresnek az iskolák nevelő-oktató rendszerében. Az individualista felfogás szerint az emberi természetben a legkimagaslóbb értéket az egyedi vonások alkotják. Az egyetemes emberi tulajdonságok csak arra jók, hogy az egyedeket tömeglényekké, „gyári árukká" változtassák. (Schopenhauer.) Az individuumok nagy jelentősége abban a tényben tűnik szemekbe, hogy ők az általános emberit a maguk egészen sajátos értelmezésében tükröztetik vissza. Ebben a minőségükben, mint erőteljesen kihangsúlyozódó karakterek, az élet igazi hordozóivá válnak. Az irányzat legszélsőségesebb képviselőjének Max Stirner tekinthető. Egyik művében azt a nyilatkozatot teszi, hogy őt sem az isteni, sem az emberi dolgok nem érdeklik; nem azt keresi, hogy mi az igaz, a jó, a jogos, a szabad, stb., hanem egyegül azt, hogy mi az övé (Das Einzige und sein Eigentum, Reclam, S. 14.). Ez a felfogás igen erős lenditő erőt nyert a Darwin-féle fejlődési elmélet révén. E szerint maga a természet szolgáltatja a leghathatósabb érvet az individualista felfogás igazolására, mert a gyenge s színtelen sarjadozásokat kiselejtezi s a létért való küzdelemben az acélos s markans egyedi tulajdonságokat segiti diadalra. Az individualista felfogásban az egyén, a kollektivista elméletben pedig a nagy közösségek lesznek az élet vezető hatalmasságai. Sok árnyalata van a kollektiv felfogásnak, de mind megegyeznek abban, hogy az egyénnek csak annyiban tulajdonítanak jelentőséget, amennyiben a közös, nagy embertömegek érdekeit szolgálják. Az idealista szocializmusban a társadalom eszméje, a marxista vagy oeconomiai szocializmusban az anyagi érdekek lebegnek a zeniten. A biológiai szocializmus a társadalmakat egy-egy, önálló törvények szerint fejlődő organizmusnak vallja; a pszichológiai szocializmus pedig vagy önálló lelket tulajdonit a társadalmi szervezeteknek, vagy a tömeglélektani jelenségekből törekszik összegezni a nagy közösségeket kormányzó erőtényezőket. Az egyénnek mindegyikben ugyanaz a sorsa. Önálló rendeltetése nincs. Célját, fejlődési feltételeit a nagy közületekhez való viszonylata szabja meg. (V. ö. Willy Moog: Philosophische und paedagogische Strömungen der Gegenwart, Langensalza. 1925. Ss. 15. ff.). Ha megkíséreljük az utóbb emiitett elméletpárt a pedagógia perspektívájába behelyezni, nem sokkal lesz biztatóbb az eredmény, mint az előbbi esetekben. Amikor az individualista felfogás, amely rendszerint biológiai naturalizmussal kombinálódik, az egyéniséget a maga csirájában kezdettől fogva késznek tekinti s olyan létformának, amelynek csak szabad növekedésre van szüksége, mint a növénynek, ugyanakkor kétségessé teszi a jogot a szoros értelemben vett nevelői beavatkozásra (V. ö. Moog, i. m. 30. I ). Ha pusztán a társadalom érdekeit vesszük irányadónak, az individuum nem a maga egészében, hanem csak a társadalomhoz való vonatkozásaiban marad a kezeink között s a pedagógia fogalmi körében rejlő igények vele szemben csak megcsonkítva érvényesülhetnek (V. ö. Moog, i. m 38 1.). Látva azokat a nehézségeket, amelyeket a köziélek elméleti divergenciái okoznak a neveléstudománynak, sokan a szemlélődök közül reménytelenül néznek a jövőbe s nem tudnak hinni benne, hogy a változatos életfelfogások harmonikus