Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1929
könnyes hálája leszen a rekompenzáció az ily módon meghozott áldozatokért. A lefolyt évről a következőkben adunk számot: A tanév folyamán 265 tanuló 1855 könyvet és szótárt kapott használatra. Egyesületünk működését szives adományaikkal a következők segítették elő : Intézeti igazgató (magánvizsga, stb.) 65 P, Blaschek Aladár h. bányaigazgató úr 40 P, Wáger Ferenc bányafelügyelő ur 20 P, Sebestyén Lajos dr. v, tanácsnok ur 20 P, Dunántuli Bank 25 P, Pécsi Takarékpénztár 25 P, Önképzőkör adománya 32 P, Buzássy főigazgató ur temetése alkalmával koszorúmegváltásból kaptunk 400 pengőt. Könyvhasználali dijként befolyt 1550 P, egyesületi tagsági dijból pedig 185 P. Összes bevételünk volt 2362 P. Kiadtunk könyvekért 2790 pengőt, hátralék tehát 428 P. Jótevőink sorában utoljára hagytuk, bár érdemben első hely illeti Graff Tstván urat, a Baranyai Gazdabank igazgatóját, aki már két alkalommal jött szives készséggel segítségünkre és folyósított bankja révén nagyobb összegű kölcsönt, hogy a tőkére jobban rászoruló könyvkereskedőket kifizethesssük. Neki és mindenkinek, aki segített rajtunk, ezen helyen is hálásan mondunk, köszönetet. Jutalmazottak. 1. Werner Adolf dr. zirci apátúr 25 pengős Sz. Imre-diját elnyerte: Szabó Sándor VI. o. t. Az intézet kegyura osztályonkint 10—10 P-t ajánlott fel a legkiválóbb tanulóknak. Megkapták: Szelenczy Tibor I., Ottó Béla II., Köves Gusztáv III, Szabó Sándor IV., Keresztúry József V., Jekl Antal VI., Klausz Pál VII. és Kocsis Gábor VIII o. tanulók. Ugyancsak a zirci apátúr 20 P jutalomban részesítette az intézet legjobb gyorsíróját, Balta Béla VII. o. tanulót. 2. Virág Ferenc megyéspüspök úr 100 P adományát elnyerte: Benedek Endre VIII. o t. 3. Igaz Béla dr., prelátus-kanonok, felsőházi tag úr 50 P jutalomdiját megkapta : Breuer László VII. o. t. 4. Hanuy Ferenc dr., prelátus-kanonok, papnöveldei igazgató úr 30 pengős jutalomdiját megkapta: Reining Vendel, VII. o. t. 5 Vargha Dámján dr., ciszt. egyetemi tanár úr 50 pengős jutalomdijából 25 P-t Szabó Sándor VI. s 25 P-t Halász Zoltán II. o. t. kapott. 6. Berecz Fidél irgalmasrendi perjel úr 50 P adományából 25 P-t Breuer László Vll. s 25 P-t Vargha László VI. o. t. kapott. 7. Sebestyén Lajos dr., városi tanácsnok, árv. elnök 60 P adományából 20 P-t a Segélyzőegyesület, 20 P-t Benedek Endre VIII. o. t és 10—10 P-t Breuer László és Klausz Pál VII. o. tanulók kaptak. 8. A Ciszterci Diákszövetség a szegény cserkészek nyári táborozására 200 P segélydijat adományozott Ugyancsak a Ciszterci Diákszövetség 25 —25 P jutalmat ajánlott fel minden osztályban egy-egy érdemes, törekvő tanulónak. Megkapták: Prigly László I., Koppéter László II, Nezdei János III., Fröhlich Zsigmond IV., Búzás László V., Gyurisics László VI., Losonczy Tibor VII. s Boross Jenő VIII. o. tanulók. 9. A III. Béla-jutalomalapítvány 40 P kamatját elnyerte: Dala Lajos VII. o. t. 10. A Pécsi Takarékpénztár 50 P jutalomdiját megkapta: Simon Rudolf VIII. o. t. 11. A Tulipán-Asztaltársaság az intézeti cserkészcsapat nyári táborozására 50 P-t adományozott. 12. A Bácskai Asztaltársaság 100 P jutalomdijat ajánlott fel Pollich Flórián VII. o tanulónak. 13. A Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár 50 pengős jutalomdiját megkapta : Bede Béla VI. o. t.