Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1925

II. Iskolánk múltja. Pécs városában a jezsuiták Széchenyi György, esztergomi érsek, áldozatkész­ségéből 1724-ben fogtak hozzá kétemeletes rendházuk és gimnáziumuk építéséhez és vele 173'2-ben készültek el. Négy, majd hatosztályú gimnáziumukat a „Ratio atque Institutio Studiorum Soeietatis Jesu" szerint szervezték. Eltöröltetésük (1773) után még három évig mint világi papok tanítanak, de 1776-ban n gimnázium világi kezekbe és állami gondozás alá jut és az oktatás rendszere az 1777-iki Ratio Edueationis szerint alakul. Pécs ekkor a tiz főigazgatói tankerület egyikének középpontjává, iskolája meg archigimnáziummá lesz. Győrnek filozófiai és jogi akadémiáját 1786-tól 1802-ig Pécsre helyezték át. Ez utóbbi évben Győr visszakapta az akadémiát. Vele együtt a főigazgatóság is Győrbe vándorolt át és a pécsi archigimnáziumból újra gimnázium lett. A francia napóleoni háborúk idején a gimnáziumot kórháznak és katonai célokra használták föl; a gimnáziumi ifjúság meg a pálosok egykori kolostorában helyezkedett el. Ennyi viszontagság után adta Paintner Mihály főigazgató I. Ferenc király nevében és megbízásából a pécsi gimnáziumot 1813 február 9-én a zirci apátság kezére. A ciszterciek nevelő és oktató munkája Horváth Dániel, első ciszterci rendi igazgató működésével kezdődött meg. Az oktatás a második Ratio Edueationis által megjelölt mederben haladt 1848-ig. A szabadságharc után a gimnázium az Entwurf rendelkezései szerint főgimná­ziummá alakult át. 1850-ben nyilt meg a 7-ik osztály, 1852 szept. 15.-én tartották meg az első érettségi vizsgálatot. Az Entwurf a ciszterci Rend munkáját a pécsi gimnáziumban alaposan meg­zavarta vegyes összetételű tanári karával és germanizáló rendelkezéseivel. De mind­ezek ellenére az iskola igyekezett megőrizni az önkényuralom alatt magyaros szellemét, mert a tanügyi kormányzat germanizáló rendelkezései a tanárok tervszerű ellentállása miatt kudarcot vallottak, sőt az adminisztráció latinul, a tanítás pedig egy-két tárgy kivételével a tilalom ellenére is magyarul folyt. A tanárokat és az ifjúságot még az 1848—49-iki szabadságharc kiszorította a gimnáziumból a püspöki palotába és könyvtárba, majd pedig a pálosok egykori kolostorában elhelyezkedett líceumba ; ezalatt a ciszterciek rendházában és gimná­ziumában katonák tanyáztak egészen 1865-ig, amikor a régi rendház és gimnázium épülete a ciszterci Rend kezére újra visszakerült és a pécsi főgimnázium is évtize­des vajúdás után egészen a ciszterci Rend birtokába ment át. A Rend azonnal hozzálátott az átalakításhoz és a déli szárny kiépítéséhez, erre a célra 126.000 koro­nát áldozott, Pécs városa meg 8000 koronával és 100000 téglával járult hozzá és engedélyt adott a kőfejtésre és a homokszállitásra Az 1865— 66-iki tanév már a

Next

/
Thumbnails
Contents