Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1917
VIII. Az 1918 19. tanév kezdetére vonatkozó tájékoztatás
38 láttamozandó, egy évnél nem régibb keletű, a szülők vagyoni állapotát igazoló szegénységi bizonyítvány alapján (felemlítendő a kiskorú testvérek száma is) lehet: a folyamodvány az intézet kegyúrához, mélt. és főtiszt. Békefi Rémig dr., zirczi apát úrhoz címzendő s az szeptember 20-ig az intézeti igazgatónál nyújtandó be. Az első osztályba lépő, vagy más intézetből jött tanulók csak a félévi Értesítő alapján folyamodhatnak a második félévi tandíj elengedéseért. 6. A felvételre minden tanuló személyesen és pedig atyja vagy anyja vagy ezek megbízottai kíséretében, előző (1917 18.) évi iskolai bizonyítványával tartozik megjelenni az igazgató előtt, ki a felvételt eszközli. Akik először lépnek az intézetbe, mint az első osztályra iratkozók, anyakönyvi kivonatot (illetőleg születési bizonyítványukat) és a megkereszteltetés tényét is feltüntető hiteles (hivatalos számmal, pecséttel ellátott) iratot vagy keresztlevelet tartoznak felmutatni s orvosi bizonyítványt arról, hogy mikor és mily eredménnyel voltak utoljára himlő ellen beojtva. Elemi iskolai bizonyítvány helyett az Értesítő-könyvecskék is elfogadhatók. Idegen nyelvű okiratok (a latin kivételével) hiteles magyar fordításban is bemutatandók, Általán a felvétel előírt kellékei pontosan megtartandók, hogy a felvétel halasztást vagy akadályt ne szenvedjen ; elsősorban azokat vesszük fel, kik a szabályszerű kellékeknek megfelelően jelentkeznek. 7. Az első osztályba szabályszerint csak a 9. évet betöltött s 12. évet meg nem haladott tanulók vehetők fel, ha a népiskola négy osztályát jó sikerrel végezték s ezt nyilvános iskolától nyert bizonyítvánnyal vagy felvételi vizsgálaton igazolják. Tizenkét évesnél idősebb tanulónak az első osztályba való felvétele felett a tanári testület határoz. Második osztályra a betöltött 10. harmadikra 11, s így tovább a törvényes kor, melyen alul még magántanuló is csak korengedély kinyerése mellett írható be. 8. A középiskolák egy-egy osztályába 60 nyilvános tanulónál több rendszerint nem vehető fel. Ezért a jó rend fenntartása s róm, kath,, valamint a helybeli illetőségű tanulók elsőbbségének biztosítása céljából intézetünk jellegéből kifolyólag a felvétel a következő rendben történik : Júl. 1.-én iratkoznak I. osztályba a helybeli illetőségű (kiknek szülei állandóan Pécsett laknak), róm. kath., a többi osztályba bármely illetőségű, de intézetünkbe járt róm. kath. tanulók, Júl. 2-án iratkoznak I. osztályba bármely illetőségű, róm. kath.