Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1916

X. Érettségi vizsgálat

Bizony fiúk, nem így képzeltük ezt, nem, Az első kapunyitás hajnalán, Mikor buzgó, nemes, szent hevületben Csak sejtettük, hogy mi a „tudomány". És édenkert lett ódon iskolánkból, Az emberélet rózsás tavasza. Boldog világ, melyben két Phárosz lángol Eszményi fénnyel: a Hit és Haza ! Mennyi remény, ujjongás, lelkesültség Lobbant szivünkből év meg év után ! Mily zord idők kellettek, hogy lehűtsék E szent tüzet kegyetlenül, bután. De jöttek . . . S míg mi egy új reneszánszot Vártunk, álmodtunk könyveink fölött, E szép magyar föld elenyészni látszott, Csizmák tiporták a magyar rögöt. Hogy gyúlt ki akkor tüze a haragnak, Hogy égetett a „szentelt fájdalom", Mi súlyuk volt csitítgató szavaknak, Mert nem lehettek ott a sáncokon, Csak én tudom, ki szintén porba hulltam S szemem az égre kétkedőn meredt: — Szegény hazám, ki nagy voltál a múltban, Most elsöpörnek e világszelek ! Sorotokból több ott van már a vártán, Akiket elhitt a honszeretet. Tirátok is maholnap e sor vár tán, Tizennyolc éves új önkéntesek. Lehet, hogy nektek is ez a vad orkán Gránátfelhőkből sző majd szemfödőt, Vagy tán a felkanyargó újkor ormán Vér nélkül is csillogtat szebb jövőt. Ki tudna ma a holnapról beszélni, Mely ránk virrad, hogy öl vagy ölel-e ? Én mégis azt kiáltom néktek : élni! Ezt orgonálja az idők szele. Immár letört rózsáiban ez ország „Multat s jövendőt" megbűnhődte már, S bősz ellenségek bármint ostorozzák, Határain a béke lelke jár.