Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1914

Gyíkos Péter

5 rendkívüli tárgyat. Vérbeli latin tanár volt, Cicero nyelvét szerette legjobban tanítani, ebben aratott ritka tanár által elért meglepő sikereket. A latin nyelvben nemcsak az ókori műveltség közvetítésének fejlett eszközét látta, hanem megbecsülte nagy értelemfegyelmező és észfejlesztő erejét is. Tudta azt, hogy alapos és biztos nyelvtanítás csak úgy lehetséges, ha a nyelvtant átértik és mindenkorra elsajátítják a tanulók, azért a grammatikai alapoknak folytonos gyakorlással való megszilárdításáról, a szókincs emlékezetbe véséséről és a nyelvi nehézségek fokozatos alkalmazásáról soha nem mondott le. Felhasználta a gyermek érdeklődését felkeltő eszközöket és értett ahhoz, hogy miként lehet fokozni eleven párbeszédekkel, aforizmákkal, sentenciákkal, mesékkel, a szentírásból és Kempis Tanaiból vett szép helyek betanulásával a gyermek érdeklődését. Gondja volt arra is, hogy a betanult részek mindenkor az erkölcsnemesítés, az akarat-nevelés és a jellemfejlesztés célját is szolgálják és nem egy idősebb tanítványa még ma is az ő tőle tanúit erkölcsi axiómák hatása alatt áll. De amint az elvetett mag terméketlen talajon nem szökken kalászba, akként a latin nyelv ismerete sem közölhető eredményesen a középiskolába nem való növendékekkel. Az ilyen tanulókkal eredményt nem termő munkájának köszönhette a mai „gyermek században" különben sem ritka szigorú tanár nevét. Igaz, hogy róla is elmondhatjuk szószerint azt, amit az Elet 1911. 45. számában Maywald József dr.-ról írt • Annak a régi, tiszteletre méltó tanári nemzedéknek egyik imponáló képviselőjeként járt, amely komolyan és keményen nézte az életet és komolyan és keményen vette a munkát. Ezt a puritán szellemet oltotta bele tanítványai lelkébe, kérlelhetetlen üldözője volt minden puhaságnak, minden félmunkának, minden nyegleségnek, — de azért tanítványai ragaszkodtak hozzá, mert látták, mint áldozza nekik önzetlenül egész lelkét, szellemi erejének, tudásának legjavát s hogy nemcsak iskolai dolgaik, hanem egyéb viszonyaik iránt is állandóan és jóakaratulag érdeklődött. Nem volt engedékeny, elnéző, ha erélyes szigorú fellépésre volt szükség; de amíg szeretettel és gyöngédséggel javíthatta tanítványait, fokozhatta szorgalmukat, soha más eszközhöz nem nyúlt. A tehetséget csak akkor becsülte, ha megfelelő szorgalommal párosúlt, a szorgalmas igyekezetet pedig a közepes és gyengébb