Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1912

Visszapillantás a pécsi ciszt.-r. főgimnázium Faludi-Önképzőkörének ötven éves történetére

27 befolyását korlátozzák a meghozott rendtartások, a család és a társadalom. Az értelmi művelődésnek ez a túltengése, a realisztikus képzésnek színtelen és szivtelen uralma, a nemzeti idealizmus napfogyatkozása, az iskolai rendszer ridegsége, szülők és társadalom elidegenedése az iskolától, az esztétikai alap elhanyagolása mindmegannyi okok, melyek az önképzőkörök fejlődésére is káros hatással voltak s azoknak majdnem csődjét idézték elő. A pécsi ifjúság — és ez dicséretére legyen mondva — nagyobbrészt intelligens, becsülettudó, jellemes és könnyen vezethető. Önképzőkörünk életében nem is találkozunk ferde kinövésekkel, aminők más intézeteknél még párbajban, verekedésben, politikai tüntetésekben is nyilvánultak. A felelősség sem nehezedett soha egy tanár vállaira, kivette abból részét és ma is kiveszi az igazgatóság és tanárikar egyformán. Az imént vázolt sivár és lelketlen oktató és nevelő rendszer, mely országszerte dívott, a mi főgimnáziumunkban kevésbé talált otthonra, az országos áramlat azonban, mely az önképzőkörök exisztenciáját veszélyeztette, hozzánk is átcsapott s szinte már magam is kételkedni kezdtem a szaklapok cikkeinek hatása alatt és az ifjúság lanyhasága miatt a mi körünk jövőjében. így érlelődött meg kölcsönösen az ifjúságban és vezetőségben a gondolat, hogy a régi alapok reformra szorulnak s a nemzeti idealizmus régi tiszta fényében kell esztétikai alapon a reneszánszt megvalósítani. Nem irói képességeket keresünk többé, bár megbecsüljük az ilyeneket, nem raktárakat építünk zagyva ismeretekből, hanem az ifjúság mindennemű munka-energiáját törekszünk szunnyadásából felébreszteni, értékessé csiszolni, az eszme szépségébe varázsolni, lelkiséget árasztani rája. Tudományt, irodalmat, művészetet s annak hordozóját, az embert idealizálni, az ismeretekre, a munkára jótékony derűt árasztani, a lelki életben a kötelességek és vágyak harmóniáját megteremteni, hogy a kultúra az ész és szív egyensúlyát meg ne zavarja, mélyíteni a vallásos érzést, az örök szépség intenzívebb és öntudatosabb megismerésére és szeretetére törekedni, az ember szociális viszonyait egyéniségünkkel kiegyeztetni s tudást, meggyőződést, munkát és életet a nemzeti ideál fényébe állítani, egyszóval a keresztény nemzeti kultura értékeivé nevelődni: ez a mi körünk eszményi iránya. Sok körültekintés és megfontolás volt azonban szükséges ahhoz, hogy Önképzőkörünk tevékenységi körét, mely szűknek, egyoldalúnak és mindenekfelett korszerűtlennek bizonyult, hogyan fejlesszük ki a a jövő számára. Vájjon egészen új kereteket adjunk-e neki s így