Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1912
Visszapillantás a pécsi ciszt.-r. főgimnázium Faludi-Önképzőkörének ötven éves történetére
24 kálatok kerültek a gyűlések elé bírálatra. A reálisabb irányt, melyet már az elődök megjelöltek és buzgón felkaroltak, az irodalmi müvek intenzivebb tanulmányozásával ellensúlyozták. S hogy ez minél eredményesebb legyen, Tordai honosította meg azt a gyakorlatot, hogy egy-egy gyűlést csupán egy írónak szenteljen a Kör, hogy azzal kimerítőn megismerkedjék mindenki. Ez igazi kiegészítője az iskolai tanulmánynak. A beadott művek nagy része fizikai és esztétikai, néhány történelmi és irodalom-történeti. Két év alatt 110 müvet fogadott el a Kör, melyek a múlthoz képest nemcsak szám-, hanem értékbeli haladást is jelentenek. Tordai elnökségéhez fűződik az Önképzőkör mai elnevezése is. Az előző években fölmerült már a gondolat, azonban megegyezésre jutni nem tudtak a Kör tagjai. Tordai eszméje, hogy a Kör a pécsi főgimnáziumnak egy régi tanáráról, a XVIII. század egyik legszorgalmasabb és legtehetségesebb írójáról, Faludi Ferencről, nevezze magát, meleg rokonszenvre talált s egyben határozatba ment, hogy a Kör nyilvános Faludi-ünnepélyt rendez, melynek jövedelméből emléktáblát is helyez emlékére az intézet homlokára. 1909. május 20-án ülték meg nagy fénnyel az ünnepélyt a Kath. Körben s ettől kezdve Önképzőkörünk zászlaján a Faludi név ragyog, szimbolumaképen ama nemes elveknek, melyek Faludi Ferenc irodalmi működését irányították, t, i. Isten, magyarság, munkaszeretet, erkölcsösség ! Az emléktáblára összegyűlt összeget pedig az igazgatóság őrzi és kamatoztatja addig, mig a Kör ezen intencióját is meg lehet valósítani az új intézettel kapcsolatban. * * * Sajnálatos dolognak kell mindenképen tartani, hogy éppen abban az időben, midőn Tordai két esztendei tanulmányozás és nagy reformterveinek elkészítése után az Önképzőkörnek irányt jelölt erős hagyományok és szükségszerű újítások jegyében, ép akkor vált meg intézetünktől, hogy nagyszerű qualitásait és gazdag tapasztalatait ne itt érvényesítse. Megvallom, soha nagyobb aggodalommal nem vettem át örökséget, a felelősség súlya soha nem nehezedett vállaimra jobban, mint mikor Buzássy igazgató rám bizta a Kör vezetését. Szubjektív félelmemet azonban eloszlatta csakhamar az a jóakaratú támogatás, melyben az igazgatóság és a tanárikar részesített, úgyszintén az az őszinte ragaszkodás, mely az ifjúság részéről irántam állandóan megnyilvánult. Ennek köszönhetem, hogy az ötven éves Önképzőkör munkásságára a tavalí évzáró gyűlésen én tehettem rá a jubileumi koronát, mely csöndes családi ünnep fényében ragyogott ugyan, de
